Ha eddig még nem volt, most lehet gamer borotvád

A gamer holmik lényege, hogy a játékosok teljesítményét és kényelmét szolgálva hozzátegyenek a játékélményhez, de Razer néha elég érdekes dolgokat ad ki gamer címszóval. A cég az élén jár ezeknek a „furcsa” termékeknek a piacra dobásában, amelyre tökéletes példa az a nemrégiben bejelentett gamerborotva is, amely a gamer márka és a Gillette kollaborációjának eredményeképp született.

Nos, nagy dologra senki se számítson, a gamerség ugyanis annyiban kimerül, hogy az ötpengés GilletteLabs with Exfoliating Bart borotva a Razerre jellemző színvilágot és kígyós logót kapott. Az elmaradhatatlan RGB fényeket tehát ne keressünk, ezúttal kicsiben gondolkodott a gyártó. A Razer persze összehozott egy jól csengő közleményt, amelyben „a tervezés, az innováció és az élvonalbeli technológia” találkozásának írják le a terméket.

Ha meggyőzött a marketing, akkor elárulom, hogy a GilletteLabs Razer Limited Edition most augusztus végén várható, és két változatban jelenik majd meg világszerte – zöld Razer utazódobozkával, illetve anélkül. Árat egyelőre nem tudni, de várhatóan ugyanannyiba, esetleg egy picivel többe fog kerülni, mint a normál GilletteLabs, ami 23 dollárért kapható, a táskás változatáért pedig 30 dollárt kérnek el.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
MSI MAG 256QR36: WQHD felbontás 360 Hz-cel
Kép: Guru3D
2026.11.06.
MSI MAG 256QR36: WQHD felbontás 360 Hz-cel
Az MSI MAG 256QR36 24,5 hüvelykes WQHD gamer monitor Rapid IPS…
AI memóriaprobléma: az NVIDIA full-stack codesign válasza
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.06.
AI memóriaprobléma: az NVIDIA full-stack codesign válasza
Az NVIDIA szerint nem a több HBM, hanem a full-stack codesign…
RTX PRO 5500: drágább, mint a zászlóshajó RTX PRO 6000
Kép: TechPowerUp
2026.11.06.
RTX PRO 5500: drágább, mint a zászlóshajó RTX PRO 6000
Az NVIDIA RTX PRO 5500 17 999 dolláros áron tűnt fel…
Nyílt AI modellek: Chris Alexiuk és a Nemotron
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.06.
Nyílt AI modellek: Chris Alexiuk és a Nemotron
Chris Alexiuk, az NVIDIA mérnöke szerint a nyílt AI modellek az…
NVIDIA App 11.0.9.585: DLSS Override 19 új játékhoz
Kép: TechPowerUp
2026.11.06.
NVIDIA App 11.0.9.585: DLSS Override 19 új játékhoz
Az NVIDIA App 11.0.9.585 újabb 19 játékhoz hoz DLSS Override profilt,…
NVIDIA Vera CPU: gyorsabb ágensek, több teljesítmény/watt
Kép: NVIDIA Blog
2026.11.06.
NVIDIA Vera CPU: gyorsabb ágensek, több teljesítmény/watt
Az NVIDIA Vera CPU a gyártó szerint 1,6x több AI-ágenst bír…
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
AMD Intel bevétel: első alkalommal előzhet az AMD
Az AMD negyedik negyedéves előrejelzése szerint első alkalommal hozhat több bevételt…
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
Kép: TechPowerUp
2026.11.05.
Nova Lake-S: 5,1 GHz limit 90 °C felett
A pletykák szerint az Intel Nova Lake-S processzorok 90 °C felett…