Hamarosan érkezhet az Apple AirPower

A régóta halogatott  Apple AirPower vezetéknélküli töltési technológiája úgy tűnik, hogy lassan mégiscsak elérkezik a fogyasztókhoz. Persze csak ha hihetünk a lefrissebb híreszteléseknek. Az új információk a ChargerLAB-tól jöttek és azt említik, hogy egy megbízható forrás szerint az Apple már elkezdte ezen töltők gyártását.

Ha ez igaz, akkor egy nagyon régóta várt termék érheti el végre a felhasználókat. Az Apple 2017 szeptemberében mutatta be a vezetéknélküli töltés lehetőségét az iPhone 8 és iPhone X modellek esetében. Emellett még a saját töltő egységüket is demózták, ami nem csak az iPhone-t, de az Apple Watch-ot és az AirPods-ot is képes lesz majd tölteni. Az árazásról akkor nem mondtak semmit, csak azt, hogy valamikor 2018-ban fog megjelenni.

Hamarosan érkezhet a várva várt Apple AirPower vezetéknélküli töltés

Ez azóta természetesen nem történt meg: korábban még olvashattunk arról pletykákat, hogy 2018 márciusában kezdődhet el az értékesítés. Viszont ezt ezt már rég elhagytuk és az Apple se nyilatkozott azóta semmit a termékről.

2018 júniusában felvetődött, hogy az Apple-nek technikai nehézségei akadtak, mégpedig a túlmelegedéssel, ami más hasonló terméknél is meg szokott jelenni. Remélhetőleg az új AirPods megjelenésével  napvilágot láthat az AirPower is.

Ezeket a cikkeket Neked ajánljuk!

Vélemény, hozzászólás?