Happy Birthday ThinkPad!

Research Triangle Park, Észak-Karolina, 2007. október 4.
– A Lenovo a mai napon ünnepli az elmúlt két évtized egyik legkiemelkedőbb PC-s terméke, a ThinkPad notebook születésének 15. évfordulóját.  A ThinkPad 1992 óta képviseli a kiváló minőséget, megfelelve a legigényesebb szakmai felhasználók elvárásinak is  nagy teljesítményének, átlagon felüli tartósságának és gondosan megtervezett kialakításának köszönhetően.
Ez az évforduló nem csak az egyedülállóan alaposan megtervezett ThinkPad-nek az ünnepe, hanem azon elkötelezett felhasználóké is, akik az elmúlt években ezt a készüléket választották”- mondta Fran O’Sullivan, a Lenovo termékekért felelős alelnöke. „A ThinkPad a mi zászlóshajónk, de ami még ennél is fontosabb, egy olyan személyes ezsköz több millió vásárlónk számára, amelynek segítségével nagyszerű dolgokat valósíthatnak meg.”

A ThinkPadet eredetileg egy vezető tervezőkből és mérnökökből álló tízfős nemzetközi csapat fejlesztette ki, akik egy igazán használható notebook PC-t szerettek volna alkotni. A notebookot két ötlet meglepő párosítása ihlette,  egy fekete lakkal bevont japán ételhordó edény, a Shokado bento, illetve az IBM alkalmazottai számára készített zsebnotesz, amely a cég mottóját (‘Think’, azaz ‘Gondolkodj!’) viselte a tetején. A noteszgép elegáns fekete külseje, a piros TrackPoint pöcökegér, a jellegzetes billentyűzet, és a legendás minőség mára szimbólummá vált a személyi számítógépek történelmében, a ThinkPad pedig a mindenkori üzleti notebook megtestesítőjévé.
A mai napig több, mint 30 millió ThinkPad kelt el világszerte, több mint 160 országban. A ThinkPad ezren felüli dizájn és műszaki díjat kapott – többet, mint bármely másik notebook-márka a világon. 2006-ban csak az Egyesült Államokban száznál több iparági díjat ítéltek oda neki.
„Az elmúlt 15 évben a ThinkPad notebookok iparágvezetővé váltak az innováció és a tervezés területén, és számos olyan hatékonyságnövelő fejlesztéssel találkozhattunk bennük, amelyek mára világszerte elengedhetetlenné váltak az üzleti ügyfelek számára,” mondta Scott Di Valerio, a Microsoft OEM-üzletágának alelnöke. A ThinkPad születése óta élvezi a Windows operációs rendszer előnyeit, és mi elkötelezettek vagyunk a Happy Birthday ThinkPad! Lenovo-val való együttműködés folytatására, hogy olyan innovációkat nyújthassunk a vásárlóknak, amelyek tovább növelik a Windows és az Office irodai programcsomag hatékonyságát.”

Az első Thinkpad bemutatása – a Thinkpad 700C – az első olyan notebookot jelentette, amelynek 10,4 hüvelykes képátlójú színes TFT-kijelzője volt, és rendelkezett az új TrackPont pöcökegérrel. A ThinkPad-ben jelent meg számos úttörő fontosságú technológia, amelyeket később a konkurens gyártók is beépítettek termékeikbe. Ez volt az első notebook például, amelyik rendelkezett  integrált biometrikus ujjlenyomat-olvasóval a nagyobb biztonság érdekében. Máig bezárólag a Lenovo több, mint 6 millió ThinkPadet értékesített ezzel az iparág-vezető biztonsági megoldással. A PC-iparág számos más technológiát is átvett a ThinkPadektől, és szabványosította ezeket a mobil számítógép-használók részére világszerte.

Néhány emlékezetes úttörő megoldás a Thinkpad-ekben:

  • az első notebook integrált  CD-ROM/DVD-ROM-mal
  • ez első ThinkLight, azaz beépített lámpa a sötétben levő billentyűzet megvilágításra
  • az első notebook beépített Wi-Fi, azaz vezetéknélküli LAN szolgáltatással
  • az első 1,4 kilónál könnyebb notebook, teljes billentyűzettel
  • az első notebook beépített biztonsági chippel
  • az első notebook légzsák-szerű merevlemez-védelemmel
  • az első notebook, speciális, ún. „roll cage” magnéziumvázzal
  • az első notebook integrált biometrikus ujjlenyomat-olvasóval
  • az első notebook meghosszabított akkumulátoros üzemidővel, ami akár a 11 órát is elérheti Happy Birthday ThinkPad!

A Lenovo-ról

A Lenovo a világ egyik leginnovatívabb számítógép-gyártója. Üzleti modellje az innovációra, a hatékonyságra és a vásárlói elégedettségre épül. A cég fokozott figyelmet fordít a feltörekvő piacokra is. A korábbi IBM Személyi Számítógép Üzletágának Lenovo Csoport általi felvásárlásából létrejött cég megbízható, jó minőségű, biztonságos és könnyen használható technológiájú termékeket és szolgáltatásokat fejleszt, gyárt és forgalmaz világszerte. A vállalat fő kutatóközpontjai a japán Yamatóban; a kínai Pekingben, Sanghajban és Shenzhenben; valamint az észak-karolinai Raleighben találhatók.

forrás: Lenovo

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Valve DRAM hiány hardver
2026.04.29.
Valve hardverek csúszása DRAM hiány miatt
A Valve megerősítette, hogy a globális DRAM hiány és az árak ingadozása miatt…
2026.04.29.
PlayStation 5 digitális játékok elérhetőség PSN kapcsolat nélkül
A PlayStation 5 esetében egy új korlátozásra derült fény, amely szerint…
2026.04.28.
Apple a harmadik legnagyobb laptopgyártó lehet 2026-ban
Az Apple várhatóan 2026-ra a világ harmadik legnagyobb laptopgyártójává lép elő, megelőzve a Dell-t…
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
2026.04.28.
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
A Lenovo bejelentette, hogy lezárta a Phoenix Technologies firmware üzletágának felvásárlását,…
Battlestar Galactica Scattered Hopes
2026.04.28.
Battlestar Galactica: Scattered Hopes megjelenés május 11-én
A Battlestar Galactica: Scattered Hopes május 11-én jelenik meg, és egy…
Image credit: Piaggio Fast Forward
2026.04.27.
Piaggio Fast Forward Grogu gitamini: új Star Wars tematikájú szállítórobot érkezik
A Piaggio Fast Forward bemutatta legújabb, Star Wars témájú szállítórobotját, a…
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
2026.04.27.
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
Az OpenAI új irányelveket tett közzé, amelyeket Sam Altman jegyez, és…
2026.04.24.
India app piac: rekordbevétel, de a pénz a globális platformokhoz áramlik
Az India app piac új szintre lépett, miután az alkalmazáson belüli…