Igen, a hír igaz – a Gartner által közzétett adatok alapján 2018 első pénzügyi negyedévében a globális okostelefon-értékesítések alapján a Samsung falhatta be a torta legnagyobb szeletét.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek mások az asztalnál. A fentiek alapján szépen kirajzolódik, hogy a három nagy kínai vetélytárs együttesen már akkora súllyal bír a piacon, mint az Apple és a Samsung együttesen. Ez mindenféleképp meglepő, főleg ha figyelembe vesszük azt is, hogy az OPPO és a Xiaomi annyira újnak számítanak, hogy hazánkban az előbbiből csak alig-alig akad néhány darab.













