Hat különböző verzióban jelenik meg a Windows 10

Mivel egyre közelebb vagyunk a Windows 10 megjelenéséhez, egyre többet tudunk meg a Microsoft legújabb operációs rendszeréről. Abban már biztosak lehetünk, hogy minden platformon – pc, okostelefon, táblagép – egyetlen operációs rendszer fog futni, ám a különböző verziók között várhatóan nem mind lesz ingyenes. 

Hat különböző verzióban jelenik meg a Windows 10

A Windows 10 Home, vagyis Otthoni kiadás személyi számítógépekre és táblagépekre fókuszál, nevéből adódóan az otthon előfordul igények kiszolgálására optimalizálják. A Windows 10 Mobile az ennél kisebb, érintőkijelzővel rendelkező eszközökön lesz majd megtalálható, vagyis az okostelefonokon. A Windows 10 Pro a kisebb üzleti célok kiszolgálását tűzte célul maga elé, így itt már olyan funkciókra számíthatunk, mint a távoli asztal hozzáférés. Ezzel szemben az Windows 10 Enterprise már a közepes-, és nagyvállalati szektorban kíván helytállni, vagyis itt már sokkal inkább jelen van az információ biztonság. Ezen túlmenően még a Windows 10 Education és a Windows 10 Mobile Enterprise verziók jelennek meg, előbbi az oktatási célok kiszolgálására fókuszál, utóbbi pedig az asztali Enterprise funkciókat kínálja, csak azok számára akiknek erre az irodán kívül is szükségük van. 

Hat különböző verzióban jelenik meg a Windows 10

Érdemes lesz hozzászokni az elnevezésekhez, hiszen jelenleg úgy néz ki, hogy a Windows 10 az utolsó jelentős Microsoft operációs rendszer, melyet a redmondi óriás folyamatos frissítések útján kíván majd karban tartani. Megjelenése pedig idén nyáron várható. 

Forrás

Kövessen minket a Facebookon!

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…