Hivatalosan is megérkezett a Nexus 5X és 6P

Ahogy már arról korábban hírt adtunk, szinte minden kiszivárgott a bemutató előtt. Közös a két eszközben, hogy mindkettő Android 6.0-val a fedéleztén érkezik, melyben először natív támogatású az ujjlenyomat-olvasó, tehát adott volt, hogy a referenciakészülékeken is beépítésre kerül. A forgalmazás októberben kezdődik, itthon év vége felé fog megjelenni.

Nexus 6P

A nagyobbik verziót a Huawei gyártja, az Android életében az első kínai cég, aki ezt elmondhatja magáról. Nincs is szégyenkezni való, hiszen a 159.4 x 77.8 x 7.3 mm-es készülékház alumíniumból készül, a kijelző pedig 5,7 hüvelykes, 1440 x 2560 pixel felbontású AMOLED egység, Gorilla Glass 4 védelemmel. A gyors működésért a csúcskategóriás Snapdragon 810 lapkakészlet felel, 3GB RAM társaságában. Háttértárból rendelkezésre áll 32, 64 vagy 128GB, sajnos a bővíthetőség kimaradt. A hátsó kamera 12,3 megapixeles, ez a szám magában kevés lehet, azonban a pixelek nagysága 1,55µm, ennek köszönhetően jóval több fény tudnak befogadni, a képek minősége pedig javul. Akár 4K felbontású videó is rögzíthető, kisebb felbontás esetén pedig akár 240 képkocka/másodperc rögzítésre is képes, amellyel lassított videók készíthetők. Az első kamerát 5 megapixelesnek tippelték, ennél azonban komolyabb, 8 megapixeles került bele. Az akkumulátor 3450mAh kapacitású, rendelkezik gyorstöltés funkcióval, 10perc alatt 7 órányi készenléti idő érhető el. A csatlakozó USB Type-C verzió, amelyet az Apple megoldásához hasonlóan bármely irányból be lehet illeszteni. Az árak tárhelytől függően változnak: 649, 699 és 799 euró, átszámolva 205.000, 220.000 és 250.000 Forint.

Hivatalosan is megérkezett a Nexus 5X és 6P

Nexus 5X

A Nexus 5 után az 5X gyártása is az LG feladata. Érezhető, hogy kicsit lejjebb pozícionálták ezt a készüléket. A ház itt már csak műanyag, a lapkakészlet is egy gyengébb verzió a Snapragon 808 személyében. RAM-ból is kevesebb jut, 2GB, az 5,2 hüvelykes kijelző pedig fullHD felbontású. Az akkumulátor a kisebb háznak (147 x 72.6 x 7.9 mm) köszönhetően kisebb, 2700mAh-s, szintén USB Type-C porton keresztül tölthető. A hátsó kamera megegyzik a 6P-ben használttal, a gyengébb hardvernek köszönhetően viszont csupán 120 képkocka/másodperces videók felvételére képes. 16 vagy 32GB, nem bővíthető háttér áll majd rendelkezésre, az ára 379 dollártól indul, ez azonban minden adó nélkül értendő, tehát itthon 130-140.000 Ft körül alakul majd az ára.

Forrás

DMR

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…