HP Compaq – új kisüzleti modellek

Hewlett-Packard a napokban jelentette be új modelljeit. Az üzleti célokra tervezett HP Compaq 6520 és 6720 az új belső mellett új külsőt is kapott. A modellek 2 fő csapásvonalat követnek az Intel legújebb chipsetjeivel. Az egyik fő vonal a teljesítmény, itt jellemzően a Core 2 Duo processzorok dominálnak a GM965 chipsettel párosulva, míg a másik vonal a Celeron és az Intel új üdvöskéje, az 533-as FSB-t támogató GL960-as chipset. Mindkét chipset grafikus megoldása egyébként ugyan az, az Intel X3100-at használják mindketten.
A HP Compaq 6520 és 6720 tulajdonképpen teljesen megegyeznek, csak a méreteik különbözőek: míg az egyik 14,1 hüvelykes kijelzővel érkezik, addig a nagyobb testvér 15,4 collos képernyővel rendelkezik. Mindkét modell rendelhető mind fényes, mind a hagyományos matt kijelzőkkel is. Mindkét chipset 4GB-ig támogatja a memóriákat, a modelleket 160GB-ig szerelik merevlemezekkel, illetve vagy LighScribe-is DVD író, vagy Combo drive van bennük.
A kommunikáció a szokásos, annyi aprósággal, hogy az n-es szabványú wlan illetve a Bluetooth opcionálisan kérhető a gépekbe. Mindkét modellen Express Card slot, kártyaolvasó, 3 USB foglalat, és egy VGA kimenet található. FireWire, S-Video és ujjlenyomat olvasóról nincs információnk, de bélhetően nincs egyik modellen sem. A leírások szerint a gép mono hangszórót tartalmaznak, míg a fülhallgatón szereo hangot hallhatunk.
Az újratervezett karosszéria szépre sikerült, de a szépség – mint tudjuk – elég relatív dolog. Lesz akinek nagyon bejön, de lesz olyan is, akinek kevésbé. Az SMB kategóriába szánt gépet a létező összes OS-el, azaz Linuxal, FreeDOS-al és Windows-al is megvásárolhatjuk. A 6 cellás akkumulátorral együtt 2,5KG súlyú gépek alapára 599 dollárnál kezdődik.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
A Lenovo a VMware Explore 2026-on mutatta be, hogy a VCF…
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
A Lenovo bemutatta az első Szaúd-Arábiában gyártott laptopját – a rijádi…
Dell Pro 5 14 teszt: üzleti laptop LPCAMM2 memóriával
Kép: ServeTheHome
2026.09.01.
Dell Pro 5 14 teszt: üzleti laptop LPCAMM2 memóriával
A Dell Pro 5 14 Intel Core Ultra 368H processzorral, LPCAMM2…
ASUS: 30 000 dollár sem elég a vevőszolgálathoz
Kép: Wccftech
2026.08.31.
ASUS: 30 000 dollár sem elég a vevőszolgálathoz
Egy hűséges ASUS-vásárló közel 30 000 dollárt költött a márka termékeire,…
Asus Zephyrus M16: folyékony fém majdnem tönkretette
Kép: Tom's Hardware
2026.08.31.
Asus Zephyrus M16: folyékony fém majdnem tönkretette
Egy 2022-es Asus Zephyrus M16 tulajdonosa döbbenetes felfedezést tett: a gyárban…
NVIDIA lezárta az RTX 5000 teljesítménylimit-OC-t
Kép: TechPowerUp
2026.08.31.
NVIDIA lezárta az RTX 5000 teljesítménylimit-OC-t
Az NVIDIA 616.56-os drivere láthatóan blokkolta az mVolt+ eszköz teljesítménylimit-vezérlését RTX…