A mai napon érdekes képek és információk láttak napvilágot egy francia portálon. Egy, még fejlesztés alatt álló telefon prototípusa volt a fókuszban, mely nem csak elegáns és erős, hanem elképesztően vékony. Hozzá képest az idei zászlóshajók féltéglának hatnak. Lencsevégre kapták a Huawei Edge-t.
Magyarországon főleg az olcsó mobilok közt találkozhatunk a kínai gyártó eszközeivel, így sokan a “gagyi” kategóriával azonosítják. Ez egy tévhit, amit erősít az a tény, hogy sajnálatos módon az egyszerűbb telefonok kerültek idehaza hivatalosan forgalomba.
A teljes igazság viszont, hogy nagyon sok erős, érdekes és főleg kiváló minőségű fejlesztése van a vállalatnak, valamint ne felejtsük el, hogy a Samsung és az Apple után a harmadik legnagyobb szeletet birtokolja az okostelefon piacon.
Az idei évben eddig egyértelműen a HTC adta a legminőségibb telefont a piacnak, legalábbis külső megjelenést illetően, de a mostani képek és paraméterek alapján az Edge felveheti vele a versenyt. Hasonlóan a One-hoz, ez is unibody készülékházzal érkezik, ráadásul teljes egészében fémből van. A további paraméterek:
- 4,9 colos FHD kijelző (1920×1080)
- négymagos processzor (a SoC pontos típusa egyenlőre rejtély)
- 2 GB RAM
- 16/32 GB háttértár
- 13 MP kamera
- 2600 mAh akkumulátor
- Android 4.2
Ahogy láthatjuk, a hardver abszolút megfelel a csúcskategóriás feltételeknek, de rakjuk fel az “i”-re a pontot is: a Huawei Edge vastagsága 6,3 mm! A már szinte hajszálvékonynak számító eszköz mindennek ellenére hatalmas kapacitású akkumulátorral rendelkezik. Összehasonlításképpen a HTC One-nal: 2300 vs 2600 mAh, 9,3 mm vs 6,3 mm.
Richard Yu, a Huawei vezetője adott egy interjút az Engadget oldalának, ahol elmesélt egy érdekes, de számára kedves történetet is. Elmondása szerint a düsseldorfi repülőtéren volt, amikor a biztonsági szolgálat meglátta a prototípust, és azonnal azt kezdték el kérdezgetni tőle, hogy hol vette a készüléket. AZ egyik őr odáig is elment, hogy egyszerűen feladná az iPhone iránti szeretetét, és azonnal elhajítaná az Edge-ért. Ezután a történet után kitért a várható megjelenésre. A Huawei újdonsága várhatóan a második negyedév környékén debütálhat, igaz arról nem esett szó, hogy mennyiért és mely régiókban.
Bazsa
Képek: Nowhereelse.fr