Íme a legfontosabb infók, címek és előzetesek az Xbox Bethesda Showcase-ről

Nem rég történt, hogy a Microsoft megvásárolta az Activision Blizzardot, a világ egyik legnagyobb nevű játékfejlesztő cégét. Ez pedig csak egy a sok fejlesztő és kiadó közül, amit mára a Microsoft éra tagjai közé sorolhatunk. Volt miből válogatnia magának a cégnek, ennek hála pedig mi, egyszerű játékosok is izgalmas órákat élhettünk át a Xbox Bethesda Showcase keretei közt – na és még milyen órák várnak ránk ha elkezdünk játszani a bejelentett játékokon.

Az idei Xbox Bethesda Showcase leginkább gameplay videókat ígért. Ennek az oka állítólag az, hogy Phil Spencer, az Xbox Game Studios vezérigazgatója elég morcos volt, miután a tavalyi Xbox showcase-en leginkább CGI trailerek voltak láthatók, míg a konkurens PlayStation hatalmas bemutatóján özönlettek a jobbnál jobb játékmenet előzetesek. A 95 perces Xbox Bethesda Showcase legnagyobb bejelentései itt, ebben a cikkben egy helyen!

Az esemény első címeként megkaptuk az Arkane Austine 2023-ra halasztott vámpíros lövöldéjének, a Redfallnak első gameplay felvételét. Ebben legfőképp a különböző spellekkel rendelkező vámpírvadászokra, illetve magukra az ellenségekre, tehát a vámpírokra helyezték a hangsúlyt. Illetve betekintést engedtek abba is, hogy milyen felszereléssel írthatjuk majd az ellent a vámpírok által megszállt Redfall városának visszahódítása érdekében. Ezt jövőre tehetjük meg PC-n és Xbox konzolokon, illetve cloud gamingen keresztül. Ja és nem mellékesen a Game Pass előfizetők már első naptól kezdve tolhatják a játékot.

https://www.youtube.com/watch?v=IpY_IMjT9Ik

Régóta vár már a gamer közösség új infókra a Hollow Knight: Silksonggal kapcsolatban, most végre az Xbox megtörte a várakozás síri csendjét egy előzetessel, melyet lentebb láthattok. Aki kicsit többre vágyik ezzel kapcsolatban, mint egy kedvcsináló, annak sajnos keserves lesz a tény, hogy nem kaptunk megjelenési dátumot, sőt még csak megjelenési évet sem – hát akkor várunk tovább, nincs mást tenni. Igen, ez is játszató lesz majd Game Pass előfizuval – majd egyszer.

Következő címünk elég elborult egy valamire sikeredett. Nem is csoda, ugyanis a Rick és Morty társalkotója, Justin Roiland és fejlesztőcsapata, a Squanc Games jelentette be a vicces shooter game-et, a High on Life-ot. Koncepciója az, hogy egy főiskolai tanulóval leszünk, aki egyszer csak hiper-szuper fejvadásszá válik. Nem, nem „csak” ennyi. Élő és beszélő fegyverei lesznek, amikkel földönkívüli lényeket kell írtanunk, akik (most kapaszkodj meg) drogként használják az embereket (mi a *?). Erre a játékra szavakat sem találok, maximum annyit, hogy 2022. októberében debütál Xbox Series X, Series S, Xbox One konzolokon és PC-n.

Most jön az a bejelentés, amire szerintem senki nem számított az egész Földön. A Riot Games összes játéka bekerül a Game Pass kínálatába az idei év végén. Na de várjunk, a Riot Games az ingyenes játékairól híres, nem? De bizony! Tehát jobban kifejtve a LoL-on keresztül: Aki rendelkezik Game Pass előfizetéssel, amint regisztrál a játékba, egyből megkapja az összes játszható hőst, illetve a jövőben megjelenőket is egyből birtokba veheti. Ugyan így lesz ez a Valorantban és a Wild Riftben, a Legends of Runeterrában pedig a Foundations Setet, míg a Teamfight Tacticsban bizonyos Little Legendeket kapnak meg ingyen.

Legyen pestis! Mármint ne legyen, pont elég, hogy ebben a játékban már van. Az A Plague Tale: Requiem elég ígéretesnek tűnik, és ebben csak megerősített minket az új előzetes, amiből már egyértelműen látszik, hogy az első részhez képest jóval izgalmasabb játékmenetet kapunk. Még több patkány lesz, ami a trailerből következtetve a legkisebb problémája lesz a főhősnek. A játék még idén megjelenik PC-re, Xbox Series S / X-re, PS5-re és Nintendo Switchre. Le kell írnom minden egyes alkalommal, hogy a Game Pass előfizetőknek első naptól elérhető lesz? Előre láthatólag igen.

Lesz autóverseny is! Természetesen a Forza Motorsport személyében. Ez a játék eszméletlen grafikájáról (is) híres, most sem lesz másképp. Fotogrammetriával megalkotott környezet, változó időjárás és napszakok, talajra ható hőmérsékletváltozás, ray tracing, meghökkentő törési effektek – panasz van? Nincs. Helyes. A volán mögé viszont majd csak 2023 tavaszán ülhetünk be, akkor jelenik meg PC-re, és Xbox Series konzolokra. #elsőnaposGamePassmegjelenés – mostantól ezt használom.

Negyvenedik születésnapját ünnepli a Microsoft Flight Simulator, ennek alkalmából pedig megkaptuk a repülős játék idén novemberben debütáló 40th Anniversary kiadását, amiben újabb repülők, helikopterek és vitorlázók is helyet kapnak. Ráadásul még egy meglepetéssel készültek az alkotók, a bejelentés napjától ugyanis a Halo Infinite Pelican légi járműve is bekerül a játékba  egy együttműködésnek köszönhetően. #elsőnaposGamePassmegjelenés

És jöjjön az első Blizzard játék, az Overwatch 2. Előzeteséből kiderült, hogy free to play multit kapunk, nem is olyan sokára, idén október 4-én jelenik meg. Villantottak egy új hőst is Junker Queen személyében, aki tank lesz. Erről a játékról már több infó is elérhető, ez a cikk azonban másról szól, ugorjunk a következő címre!

Evezzünk kicsit másabb vizekre. Következő címünk az Ara: History Untold, egy körökre osztott történelmi stratégiai játék, amiben döntéseink határozzák meg az általunk megalkotott világ alakulását. Ez a játék akár lehet a Civilization kihívója is, meglátjuk mire futja. #elsőnaposGamePassmegjelenés

A bemutatón emlékeztetett a cég arra is, hogy a The Elder Scrolls Online High Isle kiegészítője 2022. június 21-én érkezik PS4, PS5, Xbox One és Xbox Series X/S konzolokra.

Talán az egyik legkevésbé meglepő bejelentés, hogy új kiegészítővel bővül a mára 20 millió játékost számláló Forza Horizon 5. Ahogy azt korábbi szivárgások is megerősítették, a DLC-nek köszönhetően Hot Wheels pályákon száguldozhatunk.

Az ARK 2 is új előzetest kapott. Név szerint Vin Diesel lovagol egy Tirannoszaurusz hátán (dínogol?). A játék korábbi tervek szerint idén jelent volna meg, azonban ezt elhalasztották jövőre. Pontos dátumot még nem tudunk, azonban a 2023 fixnek tűnik.

Nagyon romantikus, kellemes kis játék a következő címünk. A Scorn játékban iszonyatosan gusztustalan helyeken, iszonyatosan gusztustalan dolgokat, iszonyatosan gusztustalan lények ellen kell iszonyatosan gusztustalanul csinálnunk. Tök jól hangzik így leírva, nem? A játék 2022. október 21-én debütál. #elsőnaposGamePassmegjelenés

Az Ashen készítőinek nemrég bejelentett nyílt világú akció-RPG-je sem úgy néz ki, mint aki csalódást akarna okozni – legalábbis a trailer alapján. Itt van a Flintlock: The Siege of Dawn előzetese is. A game majd csak 2023. elején érkezik, rossz hírrel a PS fanoknak, ugyanis csak Xbox Series S / X konzolokon és PC-n lesz játszható. #elsőnaposGamePassmegjelenés

Jöjjön egy kis kockázás! Korábban már felröppentek pletykák, amik szerint a Mojang egy Minecraft világban játszódó valós idejű akció-stratégiai játékot ad ki. A Minecraft Legendsben kockavilágunkat kell megmentenünk az azt megszállni igyekvő gonosz teremtményekkel szemben, akár a barátaink oldalán. Megjelenés valamikor 2023-ban várható, PC-n, Xbox One-on és Xbox Series S/X konzolokon. Ide videót nem csatolok, mindenki el tudja képzelni hogy néz ki, aki már látott Minecraftot.

Lightyear Frontier: Egy felturbózott gazdasági szimulátor. Ebben új otthont kell teremtenünk egy messzi világban, miközben nem hagyományos űrtermést gondozunk, felépítjük a saját tanyánkat és felfedezzük a természet csodáit, mindezt akár hármas co-opban. Az Amplifier Game Invest játéka Xboxon és PC-n fog debütálni. #elsőnaposGamePassmegjelenés

Egy kis cukiság, pár falat mágia, és néhány csipet hero shooter roguelite elem. Ez a Gunfire Reborn. 2022 októberében meg is tudhatjuk, hogy milyen élmény cuki szőrős állatkákkal halomra lőni mindent, ami az utunkba kerül, ugyanis akkor jelenik meg a játék a Game Pass kínálatában Xbox konzolokon. Jaa, egyébként PC-n már elérhető a játék, Steamről letölthető.

The Last Case of Benedict Foxot idén jelentették be, azonban a játékba nagyob bepillantást csak most nyerhettünk. Egy gyönyörűen festő 2D side-scrollerről van szó, amiben a címszereplővel egy misztikus családi rejtélyt kell megoldanunk. Mindeközben természetesen kemény csaták is várnak ránk. Még szerencse, hogy utunkon egy démon kísér minket, aki segít nekünk a sztori felgöngyölítésében. Meg fog jelenni Steamen, Epic Games Store-on és a PC-s Game Pass kínálatában.

Egy kis interaktív sorozatélményt valaki? Akár csak a The Quarry – na jó, azért nem. Az As Dusk Falls egy izgalmasnak ígérkező interaktív dráma játék, amiben a döntéseink befolyásolják majd a szereplők sorsát a csavaros és általunk vezetett történetben. A játékot egyedül vagy a barátaink oldalán is játszhatjuk. Nem is kell már sokat várni, július 19-én megjelenik konzolokon és PC-n egyaránt.

Nagy kedvenceim a stealth, avagy lopakodós játékok. Ilyen is volt a show-n az Ereban: Shadow Legacy személyében. A játékban Ayanát, egy faj utolsó képviselőjét alakítjuk, aki szó szerint képes árnyékká válni. Persze lesznek nagyon menő cuccai is, meg tök durva fegyverei, hogy a lehető leghatékonyabb módon surranjunk át a pályákon – persze stealth game lévén akár el is kerülhetjük őket, így harc nélkül teljesíthetjük a küldetésünket. A megjelenés 2023-ban lesz, PC-n és Xboxon. #elsőnaposGamePassmegjelenés

Ééés a személyes kedvencem! Már régóta várja a (hatalmas) rajongótábor a Diablo 4-et, vagy igazából bármi információt róla. Most kiderült, hogy annyira nem reménytelen a helyzet, mint gondolták sokan, így 2023-ban meg is jelenik a játék. Kaptunk gameplay trailert, illetve bemutatkozott az utolsó kaszt, a nekromanta, ami azért angolul jobban hangzik: Necromancer. A játék PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series S/X-re is érkezik. Linket azért nem teszek ide, mert erről már korábban írtam, illetve megosztottam a hivatalos videókat is olvasóinkkal.

Egyedi és érdekes előzetessel mutatkozott be Inside és a Limbo alkotójának új játéka, a Cocoon, amiben egy rovarszerű lénnyel kell egy különleges világban fizikai fejtörőket megoldanunk. A legérdekesebb ötlete a játéknak, hogy a különböző világokat egy kis gömbben magunkkal tudjuk cipelni, és ezek ugrálva tudunk majd bizonyos feladványokat megoldani. A Cocoon Xboxra, PC-re, illetve Switchre is készül, a megjelenése pedig valamikor 2023-ban esedékes.

Egy kis Kínai démonsárkány írtást rendelt valaki? Meghoztam! A Team Ninja egy új IP-vel rukkolt elő, aminek címe Wo Long: Fallen Dynasty. Ebben a játékban egy klasszikus kínai történetet ismerhetünk meg, a korhű elemeket megspékelve egy kis fantasyval. #elsőnaposGamePassmegjelenés

Habár ezek a játékok annyira nem fontosak, a mögöttük lévő indok annál inkább. A Japán nyitás jegyében személyesen Phil Spencer jelentette be hogy a Persona-széria tiszteletét teszi Xbox konzolokon és PC-n. Egyből három játékkal: 2022. október 21-én a Persona 5 Royal, később pedig a Persona 4 Golden és a Persona 3 Portable válik elérhetővé a fenti platformokon, illetve a Game Pass-ben.

Hideo Kojima is tiszteletét tette a rendezvényen, e bejelentkezés során elárulta, hogy a pletykák igazak, tényleg együtt fog dolgozni az Xbox Games Studios csapatával új játékán, amihez a Microsoft adja a cloud technológiát. Arra, hogy mi vagy milyen játék is lesz ez, semmit nem tudunk, sőt, igazából az ég világon semmit se tudunk, csak a fentebb leírtakat. Van azonban birtokunkban egy szivárgás, ami szerint az Overdose című horrorjátékról lehet szó. De ez csak spekuláció egyelőre.

Na és akkor a végére hagyták a legnagyobb durranást. Talán TE kedves olvasónk hallottál már róla, hogy van egy játék, amiben 1000 bolygót fedezhetünk majd fel – ne ez az a játék! Elég epicre sikeredett a Starfield játékmenet előzetese, mutattak egy kicsit a sztoriból, a fejlődésből, a krafotásból, a bázisépítésből, az űrhajócsatákból… na meg hogy saját űrrepülőt is készíthetünk és bejárhatunk több mint 1000 BOLYGÓT. Mindegyik saját klímával, élővilággal, környezettel rendelkezik. Hatalmas ez a világ és őrülten bonyolultnak tűnik, a fejlesztőknek nagyon oda kell tenniük magunkat, hogy kényelmesen játszató legyen a játék. Viszont ha így történt, akkor valami eszméletlen lesz a játék, az biztos! (Én nagyon várom!)

Jaj, majdnem elfelejtettem valamit! Erre az utolsó nagyágyúra is vonatkozik, hogy #elsőnaposGamePassmegjelenés

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2024.10.02.
A Lenovo új Legion Y700 gamer táblagépet dob ​​piacra – Versenyképes árazással
A régóta várt 2024-es Lenovo Legion Y700 immár hivatalos. Kínában 2899…
2024.10.02.
Felbukkant! Az M4-es MacBook Pro úgy néz ki valóban több memóriát és 10 CPU magot kap
Várhatóan valamikor a jövő hónapban mutatják be az M4, M4 Pro…
2024.10.02.
A pletykák szerint a Xiaomi POCO X7 globális megjelenést kap
A Xiaomi nemrég kiadta a Redmi Note 14 Pro 5G-t. A…
2024.09.30.
Úgy tűnik, hogy a MediaTek Dimensity 9400 jókora árelőnyben van a Snapdragon 8 Gen 4-hez képest
Október nagy hónap lesz az okostelefonok SoC-jei számára, mivel mind a…
2024.09.30.
Ekkorra halasztják az Assassin’s Creed Shadows megjelenését
A Ubisoft hivatalosan 2025. február 14-re halasztotta az Assassin's Creed Shadows…
2024.09.30.
Lenovo Legion G7: Telefonokhoz és táblagépekhez tervezték az új gaming kontrollert
Új gamer táblagépe mellé a Lenovo egy mobil kontrollert is bemutatott…
2024.09.29.
MSG x Lenovo: Innovációs partnerség a jövő érdekében
A Madison Square Garden Sports Corp. (MSG Sports), a Madison Square…
2024.09.27.
Nintendo múzeum nyílik Ujiban
A tervek szerint október 2-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt…