Intel Atom és Centrino Atom a MID-ekbe és az UMPC-kbe

2008 március 2.án jelentette be hivatalosan az Intel, amit már sokan tudni véltek: a MID-ekbe (Mobile Internet Devices) illetve az UMPC-kbe (Ultra Mobil PC) kerülendő új generációs processzorok – melyek eddig „Silverthorn” és “Diamondville” kódnéven futottak – mostantól hivatalosan az Intel Atom névre hallgatnak. Ennek megfelelően a Menlow MID/UMPC platformot ezentúl Intel Centrino Atomnak hívják. 
Az Intel Atom processzorok egy teljesen új mikroarchitektúrára épülnek, melyek kimondottan az alacsony energiafogyasztás szellemében készültek, de a processzorok alapja az Intel Core 2 Duo utasításkészlete. Ennek lényege, hogy az elsősorban internetezésre és a standard PC-s igénybevételre tervezett gépek akkor se essenek kétségbe, ha komolyabb igénybe vételre kerülne sor, azaz számításigényesebb feladatot kapnak. A chipek 45 nanométeres gyártástechnológiával készülnek, ők az Intel legkisebb és legkomolyabb processzorai, a chipek mindösszesen 25 négyzetmm-esek. Az 1,8GHz-en ketyegő procik remek TDP-val rendelkeznek, a 0.6-2.5 watt közötti értékek kiválónak mondható.
Az Intel Centrino Atom “Menlow” platform az Atom processzor mellett, egy integrált grafikus vezérlőt, és egy vezeték nélküli kommunikációra alkalmas chip-et tartalmaz. Az Atom processzorok és a Centrino Atom várható megjelenése 2008 első felére várható.

polip

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…