Ismét emelkednek az AMD Radeon RX 6000 és Nvidia GeForce RTX 30 kártyák árai

Habár júliusban „mélyponton” voltak az árak, az AMD és az Nvidia grafikus kártyáinak árai ismét elkezdtek emelkedni. Az MSRP-nek nagyjából 1,7-szereséért kapjuk meg jelenleg a kártyákat, és Szeptemberben ismét emelkedő tendenciát mutatnak a grafikonok.

MSRP – azaz Manufacturer’s Suggested Retail Price. Ez magyarul a gyártó által javasolt kiskereskedelmi ár fogalmát jelenti. Júliusban „hatalmas” mélypontra kerültek az árak, ugyanis ekkor az MSRP kétszereséről egészen másfélszereséig estek. Ez már egész elfogadhatónak nézett ki, de ismét emelkedésnek kezdett az árszint.

Mind Nvidia, mind AMD fronton nagyjából 1,7-szeres MSRP-vel kalkulálhatunk, ha ilyen kártyát szeretnénk vásárolni. A 3DCenter legfrissebb adatai nem túl pozitívak a fogyasztók számára, ugyanis ismét emelkedésbe kezdtek az árak.

Ennek oka lehet az is, hogy a kriptovaluta piac július óta ismét bikás, azaz emelkedő tendenciát mutat, ezáltal a bányászok is több kártyát vásárolnak. Most azonban kicsit megtorpant a kriptopiac, egyelőre nem tudni tartósan, vagy csak átmenetileg.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…