Január 7: jönnek az új Arrandale processzorok az Inteltől

Az új generációs processzorok hatalmas előrelépést jelentenek a világban és egyben óriási pofont is az AMD számára, aki épp hogy megkezdte a 45 nanométeres notebook processzorok forgalmazását. Az Intel Core i3, i5, i7 Arrandale processzorok a nemrég kibocsátott 45 nanométeres Core i7 720QM 820QM éa 920XM (azaz a 45 nanométeren gyártott Clarksfield család) négy magos processzoroktól eltérően mindössze két maggal rendelkeznek, ennek ellenére számtalan technikai újdonság szerepel bennük. Ilyen többek közt a processzorba integrált memória és videovezérlő.
A mobil processzorok frontján az elnevezések a teljesítménnyel és tudással állnak összhangban. Az alapot a Core i3 jelenti, melyek a pletykák szerint nem támogatják a virtualizációt és kevesebb cache-el rendelkeznek. A középkategóriát a Core i5 képviseli, mely minden földi jóval fel van már vértezve. Azaz a CPU órajele mellett a GPU órajele is változhat, de természetesen csak a TDP által megengedett értékig. Azaz az integrált grafikus lapka órajele értelemszerűen csak akkor növekedhet, ha a processzormagok kihasználtsága alacsony, hisz a kettő együttes értéke a maximum, nem külön külön értendő a limit!
Az új processzorcsalád elképzelhetetlen az alacsony/ultraalacsony fogyasztású modellek nélkül, melyek az 1-1,2 gigahertzes sávban mozognak.Ezek a CPU-k a Core i5 köré épülnek, tipikus fogyasztásuk 18W körüli.
Az új processzorokhoz új lapkakészlet is jár: ideje megtanulnunk az Intel 5 Series fantázianevet. A fent leírtak trermészetesen kiszivárgott információkon alapul. a hivatalos bejelentés majd lerántja a leplet a dologról

Gungl Ákos – techkalauz.hu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…