Jövőre új Nokia készülékek jöhetnek

Bizonyára sokan tisztában vannak vele, hogy a Microsoft a tavalyi évben megvásárolta a Nokia egész mobiltelefonos részlegét, azóta aztán át is nevezte a készülékeket Microsoftra. A kontraktus része volt, hogy 2016-ig a Nokia nem adhat ki telefont a saját neve alatt. Azóta főleg hálózatfejlesztéssel (Nokia Networks) és navigációval (HERE Maps) foglalkoznak, illetve tavaly bejelentettek egy tabletet Nokia N1 néven, amely azonban kevés helyen érhető el, és igazából nem is nevezhető valódi Nokia készüléknek, hiszen a gyártás és a forgalmazás is a Foxconn cég által történik. A Nokia csak a fejlesztésben vett részt, és adja a nevét a tablethez. 

Egyre erősödnek a pletykák, miszerint a vállalatnál maradt Nokia Technologies nevű részleg, amely a tablet tervezésében is részt vett, 2016-ban újabb készülékekkel kíván ismét versenybe szállni a mobilpiacon. Hogy pontosan milyen készülékek lesznek ezek, egyelőre rejtély, egy volt Nokiás vezető nyilatkozta, hogy sok érdekes dolgot látott fejlesztés alatt, és ha ezek piacra kerülnek, az emberek el lesznek ájulva.

 

Jövőre új Nokia készülékek jöhetnek

 

Forrás

Damir

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Kép: TechPowerUp
2026.09.22.
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Az AMD Ryzen 5 5500F és 7500 megjelent az Amazonon, de…
2026.09.22.
Egyiptom és Afrika: NVIDIA-val épül az AI-ökoszisztéma
Egyiptomban tízszeresére nőtt az NVIDIA Deep Learning Institute tanulóbázisa, Afrika-szerte AI-gyárak…
2026.09.22.
NVIDIA Halos: teljes körű AI-biztonság robotoknak és autóknak
Az NVIDIA Halos az első teljes veremű biztonsági rendszer a fizikai…
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
Kép: ServeTheHome
2026.09.22.
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
A Qotom Q30952UE ventilátor nélküli mini PC Intel Core i5-8260U processzorral,…
Lenovo és Schneider Electric: dekarbonizációs program IT-partnereknek
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.22.
Lenovo és Schneider Electric: dekarbonizációs program IT-partnereknek
A Lenovo 360 Circle fenntarthatósági közösséghez csatlakozik a Schneider Electric, hogy…
2026.09.22.
NVIDIA DSX Ready: minősítési program AI-gyáraknak
Az NVIDIA elindította a DSX Ready programot, amely energiatároló és folyadékhűtő…
2026.09.21.
Apple Music rendet rak a zenei könyvtárban, a Spotify közben új korlátot tesztel
Van az a pont, amikor egy apró szoftveres változtatás többet ér,…
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Kép: TechPowerUp
2026.09.21.
Acer: PC-árak 20%-kal nőhetnek, csúcs 2027 közepén
Az Acer vezérigazgatója szerint a PC-árak akár 20%-kal is emelkedhetnek 2026…