A profilok amerikaiaknak adták ki magukat, és feszültséget gerjesztő tartalmakat akartak terjeszteni az Egyesült Államok politikájáról és az USA és Kína közötti kapcsolatról- írja a BBC. A terjeszteni kívánt témák között szerepelt például az abortusz, a kultúrháború és az ukrajnai segélyezés is, ideológiai szempontból azonban nem voltak egységesek ezek a tartalmak.
Eme kínai központú hálózat több mint 4700 fiókot foglalt magába, és a világ minden tájáról származó profilképeket és neveket használtak fel hozzájuk. A fiókok megosztották és kedvelték is egymás bejegyzéseit, a tartalom egy része pedig közvetlenül az X-ről származott. A Metának azonban még azelőtt sikerült lekapcsolni a hálózatot, hogy a felhasználók széles körét érhették volna el.
A Meta álláspontja szerint Oroszország és Irán után Kína az az ország, ahol a legtöbb ilyen és ehhez hasonló, álprofilokból álló hálózat működik. Bár a cég nem talált összefüggést a szervezet és az egyes pekingi vezetők között, elmondásuk szerint az 2024-es amerikai elnökválasztás közeledtével érezhetően egyre több kínai kamuprofil jelenik meg a közösségi oldalakon.
techkalauz.hu – az online techmagazin