Készülőben az újabb iPad Air?

A forrás ezúttal Mark Gurman, aki a Bloomberg elemzőjeként osztja az észt, a jó beszállítói kapcsolatai révén pedig gyakran bele szokott trafálni az igazságba az értesüléseivel. Gurman a legújabb Power On hírlevelében ismét megerősítette azt a korábbi jóslatát, mely szerint csak jövőre érkeznek az M3 processzorral szerelt, OLED-kijelzős iPad Prók, és hogy addig nem is érdemes nagy bejelentésekre számítani a tabletek terén. Egy füst alatt viszont az elemző az almás cég valamivel olcsóbb ajánlatára, az iPad Air-re is kitért.

Ha hihetünk Gurmannek, az Apple már dolgozik az Air hatodik generációján, amely a teljesítmény fokozására koncentrál. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy az új modell nem tartogat radikális változtatásokat a 2020-as iPad Air 4-gyel bevezetett, home gomb nélküli dizájnt illetően.

A jelentés ugyan nem tér ki erre, de ha cupertinóban valóban késztik az új Air-t, akkor a következő generációs modell 2024 tavaszán mutatkozhat be. Az aktuális, M1 processzorral és USB-C porttal szerelt kiadás ugyanis 2022 márciusa óta kapható, vagyis ezzel a forgatókönyvvel jönne ki a kétéves termékfrissítési ciklus.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.11.14.
Lebegő szerverek és adatfürdők: a Lenovo jövőképe
Az AI-eszközök robbanásszerű térnyerése miatt a világ adatközpontjai már most kapacitás- és energiahatáron…
2025.11.13.
Mostantól a Google Photos kinyitja a csukott szemed – itt az AI, ami valóban megjavítja a képeid
Ha valaha elrontottál egy tökéletes pillanatot azzal, hogy épp pislogtál a…
2025.11.13.
A cégek a szoftverbüdzsé 20%-át feleslegesen égetik el – túlkomplikált IT-rendszerek miatt
A digitális korszak egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben a technológia hatékonyságot ígér,…
2025.11.12.
Apple iPhone Pocket: itt a 150 dolláros zseb – ha a ruhádé nem elég menő
Az Apple ismét bebizonyította, hogy nála még a zseb sem csak zseb.A…
Foto: Sony
2025.11.12.
Sony megint elszabadult: elindult az „It Happens on PS5” kampány – a valóságban is megjelennek a furcsa reklámok
A Sony ismét bebizonyítja, hogy senki sem csinál olyan furán zseniális reklámokat,…
2025.11.11.
Új kiszivárgás: itt a DJI Osmo Pocket 4, minden eddiginél jobb vlogkamerát hoz a gyártó
A DJI újabb slágerterméke, a DJI Osmo Pocket 4 már a bemutató előtt…
2025.11.11.
9 tipp, hogyan készülj fel a Windows 10 utáni korszakra
A Microsoft 2025-ben lezárja a Windows 10 hivatalos támogatását, ami több mint…
Forrás:Google
2025.11.10.
A Google Gemini mostantól beleolvas a leveleidbe és dokumentumaidba is – indul a „Deep Research” korszak
A Google ismét tágítja az AI-határokat: a Gemini Deep Research nevű új funkció…