Kiterjesztett valósággal emeli új szintre eszközeinek javíthatóságát a Dell

A Dell mindig is szem előtt tartotta termékeinek könnyű javíthatóságát, részben a környezettudatosság jegyében. Most egy újabb lépést tett ezen a területen, bejelentette a világ első szervizeléshez tervezett AR alkalmazását, a Dell AR Assistant applikációt. Ez egy olyan iOS-en és Androidon is elérhető alkalmazás, mely a kiterjesztett valóság alkalmazásával, lépésenként vezeti végig az ügyfeleket a Dell eszközök alkatrészeinek cseréjén. A Dell AR Assistant több mint 100 Dell számítógép és szerver szervizelési és javítási eljárásaihoz nyújt útmutatást a felhasználóknak, hét különböző nyelven. A vállalat jelenleg dolgozik azon, hogy a nyár végéig további 20 terméke szerepeljen az alkalmazásban, ezzel tovább bővítve a könnyű javítás lehetőségét.

A Dell Technologies célja az, hogy lehetővé tegye a felhasználók számára az eszközök egyszerű javítását. Na de nem ám szervízben, hanem önállóan – természetesen csak akkor, ha ez lehetséges. Hosszú távú céljuk pedig az, hogy csökkentsék az olyan problémák javítási idejét, amelyeket kis segítséggel maguk a felhasználók is képesek megoldani (akkor ez igazából nem is csökkentés, hanem szinte nullázás, nem igaz?). Természetesen azok számára, akik nem szeretnék saját kezűleg végezni a javításokat, más javítási lehetőségeket is elérhetővé tesz a vállalat, ahogy azt eddig is tette.

A Dell AR Assistant használatának alapja először a probléma megfelelő azonosítása, ezt követi az új alkatrészek megrendelése, melyhez a Dell külön műszaki támogatási csapatot tart fenn. A vállalat a még zökkenőmentesebb ügyfélélmény érdekében azt tervezi, hogy az alkatrészek online vásárlását is egyszerűbbé és gyorsabbá teszik.

A Dell termékek használati útmutatói és egyéb forrásai, utasításai több mint egy évtizede elérhetők az interneten. Például a szoftverek, az illesztőprogramok, a BIOS, a firmware és az operációs rendszerek, valamint a biztonsági javítócsomagok mind letölthetők a Dell hivatalos honlapjáról. A Dell AR Assistant lényegében a korábbi útmutatók kibővítése, könnyen követhető és ügyfélbarát megoldásban, amely bárhonnan elérhető. Az AR Assistant felhasználói az eszközeiket és a javításuk módját az okostelefon kamerájának használatával kevert valóságban (mixed reality) láthatják, a javítás alatt álló berendezésre rávetített információkkal. Az alkalmazás egyes megoldások esetében kiterjesztett klónozási technológiát is kínál, amely a kívánt területre a klónozott terméket jeleníti meg, teljes körű, 360 fokos valósághű képet mutatva.

Az új applikáció segít az ügyfelek számára, hogy teljesen önállóan, gyorsan és hatékonyan javítsák meg Dell terméküket, sőt még ezek élettartamát is meghosszabbíthatják némi hardverfrissítéssel. A könnyű javíthatóság az ügyfelek és a környezet számára is előnyös. Azáltal, hogy a Dell könnyebben elérhetővé, cserélhetővé és újból felhasználhatóvá teszi az alkatrészeket, kevesebb erőforrást használnak, illetve a körforgásos gazdaságot is erősítik.

A következő termékek érhetők el a Dell AR Assistant alkalmazásban:

Modell
OptiPlex 3050
OptiPlex 3060
OptiPlex 3070
OptiPlex 5050
OptiPlex 7040
OptiPlex 7050
OptiPlex 7060
OptiPlex 7070
OptiPlex 7070 Ultra

XPS Asztali gépek

Model
XPS 8930

XPS Laptopok

Model
XPS 17 9710
XPS 15 9510
XPS 13 9360
XPS 15 9500
XPS 15 9550
XPS 15 9560
XPS 15 9570

Mobile Precision

Model
Precision 3520
Precision 3530
Precision 3630
Precision 5510
Precision 5520
Precision 5530
Precision 5540
Precision 7520
Precision 7550

Alienware Laptopok

Model
Alienware M15 R6
Alienware 15 R3
Alienware m15 R3
Alienware 17 R4
Alienware 17 R5

Inspiron Laptopok

Model
Inspiron 5510
Inspiron 3583
Inspiron 3584
Inspiron 3593
Inspiron 5402
Inspiron 5501
Inspiron 5502
Inspiron 5593

Inspiron Asztali Gépek

Model
Inspiron 3470 – Small form factor
Inspiron 3670 – Mini tower

Vostro Laptopok

Model
Vostro 7510
Vostro 3400
Vostro 3500

Vostro Asztali Gépek

Model
Vostro 3470 – Small form factor
Vostro 3670 – Mini tower

Latitude Laptopok

Model
Latitude 3510
Latitude 3520
Latitude 5520
Latitude 7420
Latitude 7520
Latitude 3400
Latitude 3410
Latitude 3490
Latitude 5280
Latitude 5290
Latitude 5289
Latitude 5290
Latitude 5400
Latitude 5410
Latitude 5420
Latitude 5480
Latitude 5490
Latitude 5500
Latitude 5510
Latitude 5580
Latitude 5590
Latitude 7280
Latitude 7290
Latitude 7300
Latitude 7380
Latitude 7389
Latitude 7390
Latitude 7390 2-in-1
Latitude 7400
Latitude 7400 2-in-1
Latitude 7410
Latitude 7480
Latitude 7490

Dell G Series Laptopok

Model
Dell G15 5511
Dell G3 15 3500
Dell G3 15 3590
Dell G3 3779
Dell G5 5500

Dell Chromebookok

Model
Chromebook 3100
Chromebook 3120
Chromebook 11 3180
Chromebook 11 3189

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…
2026.07.14.
GameSir T7 Pro W: retró dizájnnal érkezett az új Xbox és PC kontroller
A GameSir hivatalosan is bemutatta legújabb vezetékes játékvezérlőjét, a T7 Pro W…
2026.07.14.
Windows Search: végre átláthatóbb keresőt kap a Windows 11
A Microsoft több ponton is átdolgozza a Windows 11 beépített keresőjét,…