Kiváló eredményekkel zárta a harmadik negyedévet a Xiaomi

Persze bennünket a Xiaomi számos terméke közül leginkább az okostelefonok izgatnak, a gyártó pedig ezen a piacon is remekelt 2021 harmadik negyedévében. Az elhúzódó és a szakértők szerint a távoli jövőben sem feltétlenül enyhülő alkatrész-hiány ellenére 43,9 millió készüléket sikerült értékesíteniük, ami éves szinten 4,4 százalékos növekedést jelent.

A kínai manufaktúra teljes bevétele 2021 harmadik negyedévében 78,1 milliárd kínai jüan – vagyis 12,22 milliárd amerikai dollár -volt, ennek 61 százalék a pedig az okostelefon eladásokból jött össze. Az éves növekedés 8,2 százalékos, viszont a nettó nyereség 5,2 milliárd jüan, ami 25,4 százalékkal több, mint 2020 harmadik negyedévében.

Nagyon sokan választják a prémium kategóriába tartozó termékeiket, az összes eladott készülék közül 18 millió ebbe a kategóriába tartozott a vizsgált időszak alatt. A vállalat definíciója szerint minden 3000 jüannál vagy 300 eurónál drágább telefon ebbe a kategóriába esik. A Xiaomi 11 piacon nyerhette el az első számú okostelefon-értékesítő címét, és további 59 régióban jutott be az első 5 közé. Ezzel az eredménnyel pedig 13,5 százalékos globális piaci részesedést szereztek.

techkalauz.hu- az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Nvidia RTX Spark vs Apple M6: melyik chip jobb?
Kép: TechRadar
2026.09.27.
Nvidia RTX Spark vs Apple M6: melyik chip jobb?
Az Nvidia RTX Spark és az Apple M6 lapkát hasonlítjuk össze…
AnyPS5: PS5-játékok natívan PC-n, emuláció nélkül
Kép: Tom's Hardware
2026.09.27.
AnyPS5: PS5-játékok natívan PC-n, emuláció nélkül
Az AnyPS5 nyílt forráskódú projekt PS5-játékokat futtat PC-n emuláció helyett bináris…
Intel PresentMon 2.6.0: 78%-kal kevesebb CPU-terhelés
Kép: TechPowerUp
2026.09.27.
Intel PresentMon 2.6.0: 78%-kal kevesebb CPU-terhelés
Az Intel PresentMon 2.6.0 frissítés akár 78%-kal csökkenti az eszköz CPU-terhelését,…
NVIDIA RTX PRO 6000: miért nem gamereké a legerősebb GPU?
Kép: Engadget
2026.09.27.
NVIDIA RTX PRO 6000: miért nem gamereké a legerősebb GPU?
Az NVIDIA RTX PRO 6000 Blackwell a vállalat legerősebb asztali GPU-ja,…
DLSS 5 AMD-n: 74%-os gyorsítás egy nap alatt
Kép: Wccftech
2026.09.27.
DLSS 5 AMD-n: 74%-os gyorsítás egy nap alatt
Egy fejlesztő egyetlen nap alatt 74%-os teljesítménynövekedést ért el a DLSS…
Alibaba V900: Kína legerősebb AI-chipje NVIDIA ellen?
Kép: TechRadar
2026.09.26.
Alibaba V900: Kína legerősebb AI-chipje NVIDIA ellen?
Az Alibaba bejelentette a Zhenwu V900 AI-gyorsítót és 20 GW-os adatközpont-kapacitást…
MSI újabb B550 alaplapokat ad az AM4-es kínálathoz
Kép: TechPowerUp
2026.09.26.
MSI újabb B550 alaplapokat ad az AM4-es kínálathoz
Az MSI csendben három új AMD B550 alaplapot mutatott be AM4-es…
HP ZBook Ultra G3a: 192 GB RAM, 300B paraméteres AI
Kép: TechRadar
2026.09.26.
HP ZBook Ultra G3a: 192 GB RAM, 300B paraméteres AI
A HP ZBook Ultra G3a 16 munkaállomás AMD Ryzen AI Max+…