Közel 40 TB-nyi adat került ki a Microsofttól

Még júniusban terjedt el a hír, hogy a Microsoft véletlenül közel 40 TB-nyi bizalmas céges adatot hozott nyilvánosságra. A bakit a vállalat mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatási részlegén követték el, amikor feltöltöttek egy szabadon hozzáférhető, képfelismerő algoritmusok betanítását segítő adatcsomagot a GitHubra.

A kutatók azonban nem figyeltek eléggé, és a szóban forgó fájlok mellett az azokat őrző teljes Azure-fiókhoz is hozzáférést adtak. A GitHubon megosztott link birtokában a látogatók így nemcsak minden mást is láthattak, de akár saját tartalmakat is tölthettek fel, vagy szerkeszthették és törölhették a meglévőket. A Wiz szerint ezzel 38 TB-nyi adat szivárgott ki, köztük céges titkokkal, privát kulcsokkal és 30 ezer belsős Microsoft Teams-üzenetváltással.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a jelek szerint mindez még 2020-ban történt, de a redmondiak csak azt követően kapcsoltak, hogy a Wiz a nyár során értesítette őket a dologról. A felvilágosítást követően a Microsoft két nap múlva eltávolította a problémás URL-t, augusztusban pedig kivizsgálta a szivárogtatás hatásait. A TechCrunchnak nyilatkozva a vállalat most azt állítja, hogy sem ügyféladatok, sem a belső rendszerek működését kockáztató információk nem kerültek nyilvánosságra.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További cikkeink

2025.02.12.
Steam: Népszerű puzzlejáték most 90%-os kedvezménnyel
A Sizeable nevű kedvelt puzzlejáték jelenleg hatalmas, 90%-os kedvezménnyel érhető el…
2025.02.07.
Visszatérhet egy régi vetélytárs az okosóra piacra
A Pebble a kezdeti okosóra verseny kezdetén próbált betörni az Apple…
2025.02.07.
Mire használható a kriptovaluta?
Ebben a cikkben feltárjuk a kriptovaluták sokoldalúságát, és bemutatjuk, hogy milyen…
2025.02.06.
Van, ahol ingyen osztogatják az AirTag-et
Elsősorban arra szolgálnak az AirTag-ek, hogy segítsenek megtalálni elhagyott tárgyakat Apple…
2025.02.05.
Új megoldásokkal állhat elő az AMD
Az, hogy mennyire állja meg a helyét az AMD új stratégiája,…
2025.02.04.
Megtiltaná az EU a konzolok és kontrollerek exportját az Oroszok számára
Elsőre furcsának tűnhet, hogy a játékkonzolok is szankciós listára kerüljenek, akárcsak…
2025.02.04.
Swift Go AI, valamint Aspire notebookokkal és asztali gépekkel bővül az Acer Copilot+ PC portfóliója
Az Acer bejelentette Copilot+ PC kínálatának bővítését, amely immár laptopokat és…
2025.02.03.
Lassan érkezhet a középkategóriás Samsung Galaxy A36
A Samsung Galaxy A36, amely a Galaxy A35 modellt váltja, már…