Legalább három 10nm-es családja lesz az Intelnek

A The Motley Fool oldalán megjelenő riport szerint (amit eredetileg a PC Perspective hozott le) az Intel legalább három 10nm-es processzor család bevezetését tervezi. A 14nm-es node után ez lenne a második, ahol 2 család helyett 3 kerül forgalomba.

A jelenlegi ütemezés szerint az első a Cannonlake lenne, 2017-es megjelenéssel. Ezt követné egy évvel később az Icelake. A harmadik családot Tigerlake-nek hívná a gyártó a jelenlegi információk alapján. Az Intel ütemezését ismerve a 2019-es év második fele nem meglepő a megjelenést illetően.

Az Intel reméli, hogy át tud állni arra, hogy 2 évente 2 új terméket hoznak ki, de az egyre komplexebb gyártási folyamatok miatt ezt nehéz kivitelezni. A 10nm-es node után a 7nm-es modelleket semmiképpen ne várjuk 2020 előtt, az 5nm-es lapkákra pedig egészen biztosan legalább 2022-ig kell várni.

Az Intel harmadik 14nm-es modelljei a Kaby Lake kódnevet viselik, amiről még egyelőre nincsenek információk. Az Intel még mindig hoz ki Skylake alapú processzorokat, így a Kaby Lake csak az év második felétől lesz elérhető.

Forrás: techspot.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…