Lehet mégsem lesz ARM felvásárlás az Nvidia részéről

Közvetlen azután, hogy az Nvidia és az ARM megállapodása nyilvánosságra került, a legnagyobb technológiai cégek, többek között a Qualcomm, a Microsoft, de még a Google is abbéli aggályát fejezte ki, hogy a brit cég felvásárlása tisztességtelen versenyelőnyhöz juthatná a vállalatot. Ez azért valós félelem, mert az ARM chipterveit számos, az Nvidia konkurensének számító cég is felhasználja saját termékeihez, így pedig érthető a dolog.

Na persze az Nvidia ígéretet tett, hogy a felvásárlást követően sem változik az eddig jól bejáratott üzleti modell. Ám ez egyáltalán nem nyugtatta meg az amerikai, az Uniós, az egyesült királyságbeli, de még a kínai szabályozó hatóságokat sem.

A hivatalok átfogó vizsgálatot indítottak, és eddig a pillanatig mindent megtettek azért, hogy megakadályozzák a dolgot. A hivatalos álláspont szerint az Nvidia képviselői továbbra is bíznak abban, hogy az üzlet végül megvalósul. A Bloomberg jelentését egyelőre sem az ARM, sem a SoftBank nem kommentálta.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.07.18.
Képzeld el, hogy a számítógéped egyszer csak képest végignézni rajtad 
A Microsoft mostantól engedélyezte, hogy a Copilot Vision ne csak egy-egy böngészőablakot, hanem…
2025.07.18.
A főnök hangján szólt – és 25 millió dollár tűnt el: a deepfake már nem vicc, hanem vállalati kockázat
Nemrég egy hongkongi cég pénzügyese videóhívást kapott. A főnöke volt a…
2025.07.17.
WeTransfer pánikszerű közleményben cáfolja, hogy AI-modellekhez használná fel a feltöltött fájlokat
A WeTransfer felhasználói egy nap leforgása alatt komoly pánikba estek, miután…
2025.07.17.
A SpaceX emeli fel az Amazon műholdjait – furcsa páros az űrverseny új fejezetében
Bár a két cég a műholdas internetszolgáltatás piacán riválisként tekint egymásra,…
2025.07.16.
Apple CarPlay Ultra új funkcióval bővül – még akkor is, ha az autógyártók elfordulnak tőle
Bár több autógyártó már jelezte, hogy nem kívánja bevezetni az Apple…
2025.07.16.
Donkey Kong Bananza – A Nintendo Switch 2 első igazi nagyágyúja
Ha valaki megkérdezné, hogy miért érdemes beruházni a Nintendo Switch 2…
2025.07.04.
Kézmosás nélkül nem dolgozol – de a telefonod védtelenül használod?
A legtöbb szervezetben alapvetés, hogy a fizikai higiéniát szigorúan betartják. Az…
2025.07.04.
E Ink kijelző az érintőpadban? Forradalmasíthatja az AI-használatot a laptopokon
Az E Ink új megoldással rukkolt elő: olyan érintőpadot fejlesztett laptopokhoz, amely ugyanazt…