LinkedIn-en is lesznek játékok

Az még valamennyire érthető, hogy a Netflix a filmek és a sorozatok mellett a mobiljátékokkal is bepróbálkozott, de hogy a LinkedInre miért kellenek a játékok, azt senki sem tudja.  A LinkedIn a világ legnagyobb üzleti közösségi hálózata, amely mára több mint egymilliárd felhasználót számlál. Bár nehéz elképzelni, hogy egy alapvetően álláskeresésre és üzleti kapcsolatok létesítésére építő oldalon miért akarna bárki is játszani, de értesülések szerint a platform mögött álló Microsoft játékokkal szeretné növelni a népszerűségét.

Természetesen nem nagy gépigényű, összetett játékokra kell gondolni, példaként a Wordle nevű, népszerű webalapú szójátékot említi a híroldal. Az információk szerint a LinkedIn jelenleg olyan címeken dolgozik, mint a Queens, az Inference és a Crossclimb.

Továbbá úgy tudni, hogy cégek közötti eredménylistákat is bevezetnének a platformon, azaz maguk a felhasználók is hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a cég, ahol dolgoznak, előkelő helyen szerepelhessen a rangsorban, legalábbis az adott játék vonatkozásában. Időközben egyébként maga a LinkedIn is megerősítette, hogy dolgoznak a játékok bevezetésén, azt azonban még nem tudni, hogy pontosan mikor debütálhatnak a platformon.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Gigabyte AERO X16
2026.06.10.
Gigabyte AERO X16: Ryzen AI 9 és RTX 5070 egy ultravékony laptopban
A Gigabyte bemutatta az új AERO X16 modellt, amely az ultravékony…
Razer Seiren V3 Pro
2026.06.10.
Razer Seiren V3 Pro: professzionális mikrofon érkezett USB-C és XLR csatlakozással
A Razer bemutatta legújabb mikrofonját, a Seiren V3 Pro modellt, amelyet…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…