Mégsem engedi el az Explorer kezét a Microsoft?

A Microsoft bábjátékot űz a szebb napokat látott program tetemével, ami azt jelenti, hogy a mai napig megtalálhatók az ikonjai a Windows 10 tálcáján és start menüjében, ám ezekre kattintva már az új, Chromium-alapú Edge indul el. Egy februári frissítés során azt ígérték, hogy június 14-én a jól ismert E-betűs emblémáktól is végső búcsút veszünk, ám most a ravatalozó ajtajában sarkon fordultak a koporsóval.

A Microsoft ugyanis „az ügyfelek visszajelzései alapján” váratlanul úgy döntött, hogy Windows 10-et használó szervezetek számára a júniusi frissítés sem fogja automatikusan eltüntetni az Internet Explorer ikonjait. Az érintett rendszerek üzemeltetői így maguk határozhatják meg, hogy mikor szeretnének megszabadulni tőle.

Ezzel viszont még mindig nincs vége, a vállalat ugyanis azt is közölte, hogy az elkövetkező hónapok során „átirányít” néhány olyan eshetőséget, amelyekben még mindig elérhető az Internet Explorer 11. A Microsoft korábbi tervei alapján ez egyebek mellett a Windows Servert és a Windows 10 LTSC-t érintette, az aktuális közlemény viszont csak annyit árul el, hogy a Windows és a Microsoft Edge későbbi frissítéseinek kiadási megjegyzéseiben kerülnek majd megosztásra az új terv részletei.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.14.
Diablo 5: különös kapcsolat fűzi majd a játékost magához Diablóhoz
A Diablo 5 nem azzal kezdődik majd, hogy meg kell mentenünk…
2026.09.14.
iOS 27 kompatibilitás: rengeteg iPhone frissíthető, de a Siri AI már válogat
Az iOS 27 egyik legjobb híre nem egy új funkció, hanem…
MSI MAG B550 TOMAHAWK WIFI: Wi-Fi 6E az AM4-re
Kép: Guru3D
2026.09.14.
MSI MAG B550 TOMAHAWK WIFI: Wi-Fi 6E az AM4-re
Az MSI felfrissítette a B550 Tomahawk alaplapot: Wi-Fi 6E és Bluetooth…
Windows 11 KB5121003 áramot vág Lenovo gépeken
Kép: Neowin
2026.09.14.
Windows 11 KB5121003 áramot vág Lenovo gépeken
A Windows 11 KB5121003 frissítés Lenovo számítógépeken váratlanul megszakítja a hálózati…
ASUS ProArt PA27UCDV: matt 4K QD-OLED, 140W Thunderbolt 4
Kép: Guru3D
2026.09.14.
ASUS ProArt PA27UCDV: matt 4K QD-OLED, 140W Thunderbolt 4
Az ASUS bemutatta a ProArt PA27UCDV monitort: 27"-es matt QD-OLED panel,…
AMD Radeon AI PRO R9700 vs. ChatGPT: mikor éri meg?
Kép: TechRadar
2026.09.14.
AMD Radeon AI PRO R9700 vs. ChatGPT: mikor éri meg?
Egy szakértő összevetette a kétszázezer forintos AMD dual-GPU munkaállomást a felhős…
RTX 5090 tömeges AI-vásárlás: gamerek megszorítva
Kép: TechPowerUp
2026.09.14.
RTX 5090 tömeges AI-vásárlás: gamerek megszorítva
AI-cégek tömegesen vásárolják fel a bolti RTX 5090 kártyákat szerverépítéshez, miközben…
AMD Ryzen 5 7500 és 5500F: két új budget CPU
Kép: HotHardware
2026.09.13.
AMD Ryzen 5 7500 és 5500F: két új budget CPU
Az AMD két új, értékorientált processzort jelent be: a Ryzen 5…