Mi különbség a kiterjesztett és a virtuális valóság között?

Manapság egyre inkább elterjed a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság, ám sokan nem tudják, mi a különbség a kettő között, hiszen ugyan van némi átfedés, de különböző technológiákról beszélünk. De mik akkor a lényeges differenciák? Miben egyeznek? Ezeket vesszük most számba.

Virtuális valóság (VR)

A virtuális valóság egy mesterséges, számítógép által generált szimuláció, vagy másképpen mondva egy életszerűnek tűnő valóság megalkotása. A felhasználók ebben a környezetben úgy érezhetik, hogy ebben a világban tényleg olyan élményekkel gazdagodnak, mint az igazi életben, hiszen a látásra és a hallásra egyaránt hat ez a megoldás.

A VR-hoz jelenleg szorosan kapcsolódik a sisak, vagy szebb nevén fejszett/headset, mint például a HTC Vive vagy az Oculus Rift, és kétféle módon használható:

  • A játék, a szórakozás, valamint a játék képzeletbeli valóságának létrehozása és fejlesztése (video- és számítógépes produktumok, 3D-s filmek, fejre szerelt kijelző)
  • A valódi életkörülmények képzésének elősegítése a valóság szimulációjának megteremtésével, ahol az emberek előzetes gyakorlásra kapnak lehetőséget (például repülésszimulátorok)

A virtuális valóság egyébként a VRLM (Virtual Reality Modeling Language) kódnyelvnek köszönhető, ami lehetőséget biztosít képsorozatok létrehozására, valamint specifikálni tudja az interakciókat is.

Kiterjesztett valóság (AR)

A kiterjesztett valóságban az igazi valóságra generál a számítógép egy újabb réteget. A folyamat eredményeképpen a digitális alkotóelemek a valós világba keverednek, olyan módon, hogy fokozzák egymás hatásfokát, de közben könnyedén elkülöníthetőek legyenek.

Az AR mostanában nagyon felkapott lett, hiszen így könnyedén ki lehet írni a képernyőre meccseredményeket úgy, hogy közben a közvetítést is látjuk, de ugyanez a helyzet egy Forma 1-es versenynél, amikor élő képben látjuk az autók alá kiírva a neveket. Az AR segítségével a hologam is új értelmet nyerhet a jövőben.

Kiterjesztett valóság vs. virtuális valóság

Az augmentált valóság (AR) és a virtuális valóság (VR) egymás felé mutató inverz reflexió, amellyel az egyes technológiák célja a felhasználó elérése és az élménynek átadása. A virtuális valóság digitális élményt nyújt a való életben, miközben a kiterjesztett valóság a virtuális elemeket építi rá a valós világra.

Miben hasonlít az AR és a VR?

Technológia

Mindkét technológia lehetővé teszi, hogy a szórakoztatóipar olyan élményeket garantáljon, amiket eddig még sohasem. Míg a múltban úgy tűnt, hogy mindez csak egy sci-fihez hasonló elképzelés vagy fantázia, ám manapság már új mesterséges világok élnek a felhasználók irányítása alatt, és a valós világgal való mélyebb rétegek is megvalósíthatók. A vezető tech mogulok olyan új termékeket és alkalmazásokat fejlesztenek az új alkalmazásokban, megoldásokban és kiadásokban, amelyek támogatják ezeket a technológiákat az egyre éhesebb felhasználók számára.

Tudomány és orvostudomány

Mind a virtuális, mind pedig a kibővített valóság nagy potenciállal rendelkezik az orvosi terület megváltoztatásában, mivel a távmûtétek valóságos lehetõségekké válnak álala. Ezeket a technológiákat már alkalmazták olyan pszichológiai állapotok kezelésére és gyógyítására, mint például a Posttraumatikus stressz rendellenességek (PTSD).

Hogyan különbözik egymástól az augmentált és a virtuális valóság?

Cél

Az augmentált valóság úgy növeli a tapasztalatokat, hogy virtuális alkotóelemeket, például digitális képeket, grafikákat vagy érzéseket ad hozzá, mint egy új interakciós réteg a valós világhoz. Ezzel ellentétben a virtuális valóság saját valóságot hoz létre, amely teljesen számítógéppel generált és vezérelt.

Szállítási mód

A virtuális valóságot rendszerint a felhasználóhoz fejre szerelhető eszközzel, vagy kézi vezérléssel szállítják. Ez a berendezés összekapcsolja az embereket a virtuális valósággal, és lehetővé teszi számukra, hogy irányítsák és navigálják akcióikat egy olyan környezetben, amely szimulálja az igazi világot.

A kiterjesztett valóságot egyre többet használják mobileszközökön, például laptopokon, okostelefonokon és táblagépeken, hogy megváltoztassák a való világ, a digitális képek, a valamint a grafikák metszését és kölcsönhatását.

Hogyan működnek együtt?

De nem mindig áll szemben egymással a virtuális valóság és a kiterjesztett valóság, sőt, gyakran összekeverik egymással, hogy még nagyobb hatást gyakoroljanak egymásra és a felhasználókra. Például iyen a haptikus visszacsatolás, amely grafikus hozzáadott interakció rezgés és érzés formájában. A virtuális valóságban azt is gyakran használják, hogy a tapasztalat élethűbb legyen, például érintéseket szimulálva.

A virtuális valóság és a kiterjesztett valóság kiváló példák arra, mennyire közel lehet hozni az igazi és a generált valóságot, aminek elérésére egyébként egyre nagyobb vágyat éreznek az emberek. Akáhogy is, önállóan vagy összekeveredve, kétségtelenül új világokat nyitnak. mind a valóságnak, mind a virtualitásnak egyaránt.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…
2026.07.14.
GameSir T7 Pro W: retró dizájnnal érkezett az új Xbox és PC kontroller
A GameSir hivatalosan is bemutatta legújabb vezetékes játékvezérlőjét, a T7 Pro W…
2026.07.14.
Windows Search: végre átláthatóbb keresőt kap a Windows 11
A Microsoft több ponton is átdolgozza a Windows 11 beépített keresőjét,…