Microsoft Xbox series X

1
22

A Microsoft bemutatta az Xbox Series X indítóképernyőjét, és megerősítette, hogy új konzoljára júniusban érkeznek a játékok, köztük a Halo Infinite-t is

A Microsoft ma bemutatott egy részletet az Xbox Series X indítóképernyőjén megjelenő animációjából.

Az intro itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=RzkvucOWM2s&feature=youtu.be

A bemutatóval egy időben bejelentette, hogy júliusban megrendezendő eseményén az új konzolra az Xbox Game Studios által készített játékok fogják játszani a főszerepet. Az Xbox Series X bemutató eseményeinek sorában május 7-én, csütörtökön megjelenő videójában amelynek a címe  „Ezen a csütörtökön induljon el egy új epizód az Xbox életében” a Microsoft felfedi az X sorozat rendszerindító animációját és hangját.

A rendszerindító animáció egyszerűen megjeleníti az Xbox logót, és nem annyira agresszív, mint a jelenlegi Xbox One X indulása, amely még mindig erőteljes hangzású, amikor elindul egy térhatású hangrendszeren. Az Xbox Series X rendszerhangja sokkal lágyabb, egy kissé úgy hangzik, mint az XP és a Vista korszakának régi Windows hangjai.

Az indulóképernyő megismertetése mellett a Microsoft bejelentette, hogy nyáron több játék is meg fog jelenni az új konzolra, amelyeket az Xbox Game Studios készít. „Júliusban arra fordítjuk energiánkat, hogy az Xbox Game Studios hihetetlen játékaira koncentráljunk” – magyarázza Jerret West, a Microsoft játékmarketing vezetője. “Számos stúdiócsapatunk várja, hogy megossza első játékait a fejlesztőcsapattal, akik azt az Xbox X sorozatra optimalizálják, és megjelenjenek az így elkészített új játékok.”

A felmerülő hírek ellenére, hogy az Xbox Series X sorozat játékai csúszhatnak a tervezett bemutatóhoz képest, a Microsoft bizakodó „továbbra is az a célunk, hogy az Xbox X sorozat és a Halo Infinite egyszerre induljon”. A Microsoft ebben a hónapban indítja az „Xbox 20/20” elnevezésű promóciós streameket az X sorozat megjelenésének előkészítésére. Ezek a most csütörtökön tartandó bemutatóval kezdődnek. Ezen a streem rendezvényen a Microsoft azt tervezi, hogy megnevez más gyártóktól származó Xbox Series X játékokat is, amelyek kihasználják az új konzol által nyújtott játékélményeket. Ezek a játékok támogatják a 4K felbontást, 120 kép / mp, DirectStorage-t, hardveres gyorsítású DirectX követést, gyorsabb betöltési időket és még sok minden mást.

Az Xbox intelligens vásárlóbarát programja lehetővé teszi azt, hogy ha megvásárolja egy játék Xbox One verzióját, akkor ehhez ingyenesen megkapja az Xbox Series X verzióra való frissítést.

Csütörtökön fény derül a Microsoft összes Xbox Series X bejelentésére, amelyet erre a napra tartogatott és amelyről mi is be tudunk Önöknek számolni.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét