Most már tuti, hogy megjelenik a Huawei Mate 50

A bemutató beharangozásához még egy kedvcsináló plakátot is kaptunk, hogy ne legyenek kétségeink a Mate 50 sorozat debütálását illetően. Habár erről a plakát semmit nem árul el, korábbi szóbeszédek szerint legalább 4 okostelefon érkezésére számíthatunk a jeles rendezvényen.

Valószínűleg leleplezik majd az XMage-t is, ami lényegében nem más, mint a kínai gyártó fotós fejlesztéseit végző részlege. Az okostelefonok mellett egy táblagép érkezésére is számítani lehet a szeptember 6-án megrendezésre kerülő bemutatón. Ha emlékeztek még, júliusban leplezték le a MatePad Pro 11 elnevezésű tabletet, amelynek várhatóan most érkezik majd egy 12,4 hüvelykes kijelzővel felszerelt kiadása is.

Sokféle pletyka kering azzal kapcsolatban, hogy milyen hardver hajtja majd a telefonokat és ezt a bizonyos táblagépet. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy egyik sem fogja támogatni az 5G hálózatot, a még mindig érvényben lévő kereskedelmi tiltások miatt. Mondjuk a mobilok esetében a kínai gyártó egy igencsak ravasz módszerhez folyamodott, egy külsős partner segítségével készített egy olyan tokot, amely a készülék képességeihez hozzáadja az 5G támogatást.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Kép: Wccftech
2026.09.03.
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Egy marokkói ASUS ROG Zephyrus G14 tulajdonos $1381-es kijelzőcsere-ajánlatot kapott –…
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Kép: Wccftech
2026.09.03.
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Az ASUS és a Galax ismét árat emelt az RTX 50-es…
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Kép: HotHardware
2026.09.03.
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Az Acer egyszerre mutatott be három laptopot: a mindössze 799 grammos…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…