Munkaállomás, amelyben nem csalódsz – Fujitsu Esprimo P5010 teszt

Amióta az informatikának fontos szerepe van minden cég életében, azóta kiemelt szerepet kapnak a „munkaállomás” kategóriába tartozó PC-k is. Ma is egy ilyet fogok kivesézni, illetve egész pontosan egy Fujitsu Esprimo P5010-et.

Konzumer felhasználóktól rendkívül idegen terület a munkaállomások világa, azonban el sem tudjuk képzelni mégis milyen fontosak ezek a gépek, illetve a mi életünkre is hatással vannak. Nem mondok újdonságot azzal, hogy egy átlagos felhasználónak eszébe sem jut ilyet beszerezni; miért is tenné, teljesen mások az igényei, mint amit ez a gép kínál.

Metaforaként hoznék egy gyors történetet:
Pont a napokban kérdezett rá egy ismerősöm, hogy ugyan mi a fenét tudnak ezek a „munkaállomás laptopok”, hogy ilyen specifikációval ennyibe kerülnek. Nem értette a dolgot, hiába van tisztában viszonylag több dologgal, mint az átlag. A specifikációs listát szépen ismeri, tudja mik a generációk, az i5, i7 stb. stb. Ez pedig csak rátesz egy lapáttal a dologra, ugyanis azt látta, hogy egy 8. generációs i7-es laptop, amiben nincs dedikált videókártya és 16 GB forrasztott RAM-mal rendelkezik (azaz nem bővíthető) nagyon drágán van hirdetve egy internetes portálon.

El kellett magyaráznom neki, hogy az ilyen és hasonló munkára tervezett eszközök sokszor nem a specifikációs listán látottak miatt értékesek. Nyilván fontos dolog az is, de ott van például a támogatás. Egy konzumer géphez mikor jönnek ki és hárítják el a problémát helyben? Soha. Vagy maga a stabilitása az eszköznek, ami még nagyon nem mindegy. Ha Móricka nem tud LOL-ozni 1 hétig, akkor maximum az anyukáját idegesíti többet, de másoknak kára, hiánya nem lesz belőle. Míg ha egy komoly feladatra befogott munkaállomás kiesik, akkor óriási hátrány érhet minket is, például ha egy olyan cégnél történik mindez, amely cégnek igénybe vesszük a szolgáltatásait.

És így már jóval közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük a szemléletmódot, amellyel ezeket a gépeket nézni kell. Na de elég a sztorizgatásból és mellébeszélésből, kezdjük az érdemi részt!

Termék neve ESPRIMO P5010
Operációs rendszer Windows 10 Home
Windows 10 Pro. Fujitsu recommends Windows 10 Pro for business.
Alaplap D3820
Chipset Intel® H410
Processzor Intel® Core™ i9-10900 processor, 20 MB, 2.80 GHz
Intel® Core™ i7-10700 processor, 16 MB, 2.90 GHz
Intel® Core™ i5-10400 processor, 12 MB, 2.90 GHz
Intel® Core™ i5-10500 processor, 12 MB, 3.10 GHz
Intel® Core™ i5-10600 processor, 12 MB, 3.30 GHz
Intel® Core™ i3-10100 processor, 6 MB, 3.60 GHz
Intel® Celeron® processor G5905, 4 MB, 3.50 GHz
Intel® Pentium® Gold G6400, 4 MB, 4.00 GHz
Maximálisan támogatott RAM mennyiség 64 GB, 2 memória slot DIMM (DDR4), dual channel támogatás, 2 modulos konfig külön rendelhető, a RAM-ok 2933 MHz-esek de ez lekorlátozódhat2400 MHz-re a processzortól és kért memóriáktól függően
Serial ATA total 3
ebből SATA III Serial ATA III (6 Gbit), NCQ, AHCI
Fizikai meghajtók (opcionális) DVD Super Multi, SATA
DVD Super Multi ultra slim (tray), SATA
BD Triple Writer SATA ultra slim (tray), SATA
Háttértár slotok 1 x 3.5-inch external bay
2 x 3.5-inch internal bay
2 x 5.25-inch external bay
Slots (PCI-e) 1 x PCI-Express 3.0 x16
1 x PCI-Express 3.0 x1
Csatlakozók 1 x Audio: line-in
1 x Audio: line-out
4 x USB 3.2 Gen 1 (5 Gbps) total
6 x USB 2.0 total
2x USB 2.0; 2x USB 3.2 Gen 1 x USB front
2x USB 2.0; 2x USB 3.2 Gen 1 x USB rear
2x USB 2.0 x USB internal
1 x Ethernet (RJ-45)
1 x Kensington Lock support
2 x DisplayPort
2 (optional) x Mouse / Keyboard (PS/2)
Grafika Intel® UHD Graphics 610, Intel® UHD Graphics 630, Up to half size of total system memory Opcionálisan: NVIDIA Quadro P620 2 GB, NVIDIA Quadro P400 2 GB, NVIDIA GeForce GTX 1650
Audió Realtek ALC623
Kommunikáció 10/100/1,000 MBit/s Realtek RTL8111H
Súly kb. 10 kg (konfigurációtól függően változhat)
Méretek (W x D x H) 180 x 304 x 375 mm
7.09 x 11.97 x 14.76 inch
Energiaellátás Power supply efficiency in % at 10% / 20% / 50% / 100% load
80Plus GOLD:
for 230V ; 87/90/92/91
for 115V ; 86/89/91/88

80Plus PLATINUM:
for 230V ; 88/92/94/93
for 115V ; 87/91/92/91
Garanciaidő 1 year

A gyártó olyan gépet akart létrehozni az Esprimo P5010 személyében, amely minden ilyen gépet választó felhasználó álma. Egyszerű, stabil, biztonságos és megbízható. Ezért pedig mindent meg is tett a gyártó, valamint sikerült olyan árkategóriába elhelyeznie, amely igencsak kecsegtetővé teszi a gépet.

Specifikációk – Fujitsu Esprimo P5010 teszt

A nálunk járt gép teljesítményére nem lehet panasz – ezzel együtt persze az ára is magasabb gyengébb társainál -, ugyanis az Intel Core i7-10700 processzorral szerelt változatot próbálhattuk ki, amely a maga 8 mag/16 szálas konfigurációjával önmagában sem kispályás. 2.9 GHz-es alapórajellel, valamint 16 MB-s gyorsítótárral rendelkezik, amely már nem csak az alap irodai felhasználásra elég. Ehhez társul az integrált Intel UHD Graphics 630, amely bőven ellátja a dolgát céges környezetben. Dedikált videókártyát azonban nem kapott a gép, ez nem róható fel hibaként, aki olyan programokat használ, amihez szükséges, az úgyis kér majd bele egy jó Nvidia Quadro kártyát, amivel már boldogan és tökéletesen használja a gépet speciális feladatainak ellátására.

32 GB RAM-ot kaptunk, amely szintén nem az alsó kategória, ezek pedig 2933 MHz-en működnek és a dual-channelnek köszönhetően még széleskörűbb az alkalmazhatósága. Tehát 2×16 GB-ot kapunk, ami már mondhatni mindenre IS elég.  A háttértár bővíthető az egekig, mi egy 512 GB-os M.2 NVMe SSD szupergyors sebességét élvezhettük, amelyre szintén nem lehet panasz. A gép további specifikációit pedig a fentebb lévő datasheet-en elolvashatjuk, azok nem változtak.

Külső – Fujitsu Esprimo P5010 teszt

Egyszerűség. A Fujitsu mindig is igyekezett „munkagépeivel” a trendeket figyelmen kívül hagyva az ügyfelek számára legfontosabb dolgokat előtérbe helyezni. Itt is ezt láthatjuk; letisztult, egyszerű dizájnt. Ha ránézek a gépre már el is tudom képzelni, ahogy Dr. Gép Elek dolgozik az új projektjén.

Ahogy arra sincs szükség, hogy egy JCB traktor légterelő spoilereket kapjon, ennek a gépnek sincs szüksége rikító, figyelmet elvonó dizájnra. Egyszerű ívek, egy kis piros színnel megfűszerezve, valamint a megszokott és elengedhetetlen (valamint szintén letisztult) Fujitsu logó. Ez minden ami kell, vagy egy kicsit több is.

Teljesítmény – Fujitsu Esprimo P5010 teszt

Érdekes ez a rész, ugyanis a már taglalt speciális felhasználás sokszor nehezen megfogható. Vannak ugyanis azok a tiszteletreméltó munkaállomások, amikben ott lapul egy egymillió forintos Quadro kártya. Na ez nem az a gép. Ez az egyszerűbb irodai felhasználásra készített, mégis bivalyerős munkaszörny ugyanis szó szerint az átlagos irodai felhasználásra készült. Intel Core i7-se processzora lehetővé teszi, hogy bármilyen processzorigényes feladatot ellásson, 32 GB RAM-ja pedig megengedi, hogy a világ összes lapját és ablakját megnyissuk egyszerre, eláltal teljes mértékben mehet a multitasking!

Olyan irodai feladat talán nem is létezik, amire ez a konfiguráció nem elég. Sőt, én egyenesen addig megyek, hogy kijelentem: irodai konfignak ez sok.

Akad persze olyan feladat, amihez elengedhetetlen az óriási processzorerő, ekkor jól jön a plusz kraft. Ha pedig a környezet igényli a nyers és határtalan erőt: ott az i9-es változat, kérhetjük azzal is a gépet. Annak a konfignak már nincsenek határai.

Biztonság – Fujitsu Esprimo P5010 teszt

Hatalmas figyelmet fektet a Fujitsu a biztonságra, különösen az üzleti-és munkaeszközök terén. Így van ez a tesztalanyunk esetében is. A kevésbé eget rengető fizikai biztonságra is ügyeltek, ugyanis támogatja a Kensington Lock-ot, valamint különböző módozatait a fizikai mozgathatóság lehetetlenítésének.

Rendszer-és BIOS szinten is biztonságban érezhetjük magunkat, gépünket és adatainkat. Beépített TPM 2.0-ás biztonság, EraseDisk és még számos olyan szoftveres védelem áll rendelkezésünk, amiről az átlag felhasználó még nem is hallott. (hozzáteszem én is csak ilyen és hasonló gépek esetében találkozok ezekkel, és van olyan, aminek pontos működését nem ismerem) Olyan lehetőségeket is biztosít a gép, mint az USB csatlakozók egyenként való letiltása. Felhasználói szintű védelme is különleges, például BIOS jelszót állíthatunk be, vagy épp meghajtókat jelszavazhatunk le.

Összegzés/felhasználói élmény – Fujitsu Esprimo P5010 teszt

Egyszóval: szürke. Amilyennek lennie kell. Egy munkagépet nem lehet úgy értékelni, mint egy csili-vili gamer laptopot. Amit tudnia kell, azt szigorúan tudja és a legnagyobb biztonságban és stabilitással látja el feladatát. Kivetni valót talán az okozhat, hogyha grafikuskártya igényes feladatokat akarunk elvégeztetni vele, akkor nincs lehetőségünk erősebb kártyák közül választani, csak a két kis Quadro áll rendelkezésre. Ez a hiányosság is csak akkor hiányosság, ha feltétlen bele akarunk kötni egy ilyen egyszerű és precíz eszközbe, ugyanis a Fujitsu portfóliójában számos olyan gépet találunk, ami kielégíti ezen igényeket.

Egy ilyen letisztult céleszközre nehéz rosszat mondani. Sőt jót mondani is nehéz, mert csak azt hajtogatja az ember, hogy „igen, ezt is tudnia kell – és tudja is; emezt is kell neki tudni – ezt is tudja” és így tovább. Mindent tud amit tudnia kell, erőből egy kicsit többet is.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.05.09.
Robotaxi? Nem úgy van az!
Miközben Elon Musk teljes gázzal készül a júniusra ígért „Robotaxi” bemutatóra,…
2025.05.09.
A világ legvékonyabb Galaxy-ja jön?
A Samsung hivatalosan is bejelentette, hogy május 12-én (magyar idő szerint…
2025.05.08.
Az AI jövője nem spórolható meg – Az IBM vezérigazgatója felszólítja a Trump-kormányzatot a szövetségi AI K+F finanszírozás növelésére
Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója, nyíltan bírálta a Trump-adminisztráció azon terveit,…
2025.05.08.
A terepjárók új korszaka: a Jeep Compass mostantól csak hibrid vagy elektromos
A Jeep Compass új generációja radikális változást hoz a márka történetében:…
2025.05.07.
Ez a gép nem csak gondolkodik helyetted – de tanul is belőled – A Gigabyte AI TOP 100 Z890 bemutatkozik
A Gigabyte új asztali számítógépe, az AI TOP 100 Z890, nem…
2025.05.07.
Nincs több holtzóna a kertben – így turbózd fel a kültéri Wi-Fi-t profi módon a TP-Link EAP225-Outdoor-ral
A TP-Link EAP225-Outdoor egy kültéri, dual band (kétsávos) vezeték nélküli access point, amely AC1200sebességű Wi-Fi…
2025.05.06.
A játék újraindul – és most még egy baba is játszik? – Megérkezett a Squid Game 3. évadának első előzetese
A Netflix hivatalosan is bemutatta a "Squid Game" harmadik és egyben…
2025.05.06.
Az Acer két új gamer monitort mutat be: a Predator XB323QK V4-et 4K UHD-vel és a Nitro XV240 F6 „UltraSpeed” kijelzővel 
Az Acer bejelentette két új, élvonalbeli játékmonitor – a Predator XB323QK…