A Spotify nemzetközi dolgozói állománya 9241 főből áll, vagyis nagyjából 1500 emberből lesz most munkanélküli. Idén ez már a harmadik alkalom, hogy a Spotify munkatársakat bocsát el, miközben a Premium előfizetés árát megemelik. Először januárban küldtek el 600 embert, ezután további 200-at eresztettek útjára júliusban, a Podcast részlegről.
Elárulta az ügyvezető, hogy 2024 és 2025 folyamán kisebb leépítésekről volt csupán szó, de a pénzügyi célkitűzések, és a jelenlegi működési költségek közötti óriási szakadék vezetett a jelenlegi döntések meghozatalához. Majd megszólalását azzal folytatta, hogy a Spotify munkaerő állománya 2020-ban és 2021-ben is jelentősen nőtt.
A The Wall Street Journal mindezt kiegészítette azzal, hogy a munkatársak létszáma igazából majdnem megduplázódott, mivel a vállalat hatalmas erőfeszítéseket tett a tartalom, a marketing, és további területek fejlesztésére. Habár az ezután következő 2022-es és 2023-as évek termelékenyebbnek bizonyultak, a Spotify állítólag nem tudott hatékonyabbá válni, és ez vezetett a mostani drasztikus intézkedésekhez.
techkalauz.hu – az online techmagazin