A 2022-es CES több szempontból is érdekes lett volna, főleg azért, mert élő rendezvényként tartják meg. Ez továbbra sem változott, az utóbbi egy hétben azonban tömegesen mondták le nagy cégek a megjelenésüket.

Legutóbb a General Motors, a Google és az alá tartozó Waymo, továbbá a Microsoft jelezték, hogy nem lesznek ott a CES-en a világjárvány miatt. A GM egyébként nyitóbeszédet is tartott volna, és az elektromos Silverado pickup először itt lett volna látható. A Google szintén alapos megfontolás után döntött a személyes jelenlét lefújása mellett, keresik a virtuális lehetőségeket, ahogy a Waymo is. Virtuális rendezvényt ígér a TikTok is, de minimális jelenlétről tett említést az Intel is.

Korábban a Meta, a Twitter, a Lenovo, az AT&T és az Amazon mind jelezték, hogy élőben nem lesznek ott a CES-en, nem küldenek dolgozókat a showra a koronavírus aktuális variánsa miatt. A rendezvényt ugyanakkor komoly biztonsági intézkedések mellett (például kötelező oltások, maszkviselés és tesztelés), január 5-8 között így is megtartják élőben.
techkalauz.hu – az online techmagazin













