Nem éppen felfele mennek az okostelefon eladások

Átalában minden évben a Canalys elemzőcég rendszeresen felméri az okostelefonos piac erőviszonyait. Az előző negyedévről szóló kimutatás alapján pedig kifejezetten rossz időszakon van túl ez a szegmens. A nemrég publikált kutatás szerint ugyanis a vizsgált időszakban 11%-kal csökkentek a mobilos eladások az előző év azonos időszakához képest.

Ami a konkrét erőviszonyokat illeti, az előző negyedévet a Samsung nyerte 24%-os részesedéssel. A koreaiak mögött pedig a 18%-ot szerző Apple-t találjuk, míg a harmadik és negyedik helyre a Xiaomi (13%) és az OPPO (10%) futott be. A számok azt is megmutatják, hogy a Samsung és az Apple növelni tudta a részesedését. Ezzel ellentétben a kínai riválisok és az „egyéb” kategória szereplői csökkenést könyvelhettek el.

A koreaiak és a cupertinóiak sikeréről a Canalys elemzője úgy nyilatkozott, hogy az nagyrészt a kínálat bővítésének köszönhető. Az Apple esetében ez a nemrég piacra dobott belépő szintű mobilt, a harmadik generációs iPhone SE-t jelenti. A Samsung az A-szériás modellek gyártását pörgette fel, valamint hadba állította a Galaxy S22-es zászlóshajóit is.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Nvidia RTX Spark vs Apple M6: melyik chip jobb?
Kép: TechRadar
2026.09.27.
Nvidia RTX Spark vs Apple M6: melyik chip jobb?
Az Nvidia RTX Spark és az Apple M6 lapkát hasonlítjuk össze…
AnyPS5: PS5-játékok natívan PC-n, emuláció nélkül
Kép: Tom's Hardware
2026.09.27.
AnyPS5: PS5-játékok natívan PC-n, emuláció nélkül
Az AnyPS5 nyílt forráskódú projekt PS5-játékokat futtat PC-n emuláció helyett bináris…
Intel PresentMon 2.6.0: 78%-kal kevesebb CPU-terhelés
Kép: TechPowerUp
2026.09.27.
Intel PresentMon 2.6.0: 78%-kal kevesebb CPU-terhelés
Az Intel PresentMon 2.6.0 frissítés akár 78%-kal csökkenti az eszköz CPU-terhelését,…
NVIDIA RTX PRO 6000: miért nem gamereké a legerősebb GPU?
Kép: Engadget
2026.09.27.
NVIDIA RTX PRO 6000: miért nem gamereké a legerősebb GPU?
Az NVIDIA RTX PRO 6000 Blackwell a vállalat legerősebb asztali GPU-ja,…
DLSS 5 AMD-n: 74%-os gyorsítás egy nap alatt
Kép: Wccftech
2026.09.27.
DLSS 5 AMD-n: 74%-os gyorsítás egy nap alatt
Egy fejlesztő egyetlen nap alatt 74%-os teljesítménynövekedést ért el a DLSS…
Alibaba V900: Kína legerősebb AI-chipje NVIDIA ellen?
Kép: TechRadar
2026.09.26.
Alibaba V900: Kína legerősebb AI-chipje NVIDIA ellen?
Az Alibaba bejelentette a Zhenwu V900 AI-gyorsítót és 20 GW-os adatközpont-kapacitást…
MSI újabb B550 alaplapokat ad az AM4-es kínálathoz
Kép: TechPowerUp
2026.09.26.
MSI újabb B550 alaplapokat ad az AM4-es kínálathoz
Az MSI csendben három új AMD B550 alaplapot mutatott be AM4-es…
HP ZBook Ultra G3a: 192 GB RAM, 300B paraméteres AI
Kép: TechRadar
2026.09.26.
HP ZBook Ultra G3a: 192 GB RAM, 300B paraméteres AI
A HP ZBook Ultra G3a 16 munkaállomás AMD Ryzen AI Max+…