Nem folytatja az Intel a ‘tick-tock’ stratégiát

Az Intel bejelentette, hogy elhagyja a ‘tick-tock’ stratégiáját, amely nagyban meghatározta a gyártást az előző évtizedben. Az előző héten kiadott éves riport szerint a vállalat át fog állni egy háromlépcsős folyamatra, aminek lényege, hogy lelassítsa az új modellek megjelenését. A tick-tock modell lényege, hogy egy váltakozó séma szerint fejlesztik a gyártási folyamatot és mikroarchitektúrát. Előbbi a tick, utóbbi a tock. Ez a rendszer 2007 óta van érvényben.

Ez a stratégia lehetővé tette az Intel számára, hogy fölényre tegyen szert a processzorok piacán. Minden fejlesztéssel vagy egy hatalmas ugrás volt a technológiában, vagy a korábbi modellek lettek jobbak. A döntést végül az kényszerítette ki, hogy nehéz volt tartani az ütemtervet, főleg a gyártási oldalon, így a vállalat kénytelen változtatni a folyamatain. Az éves riport szerint terv az, hogy kibővítik a 10 és 14nm-es gyártástechnológia élettartamát. Egyelőre nem tudni, hogy csak erre a két esetre lesz-e érvényes az új ütemterv, vagy hosszabb távon is alkalmazni fogják az új stratégiát.

Ez a változás a piaci elemzők évek óta tartó spekulációja után jön, miszerint meddig tartható ez a rohamos fejlődés a félvezetők gyártásában. A tranzisztorok méretének csökkenésével rengeteg probléma jelentkezik és valószínűleg van egy fizikai limit is, hogy mennyire kicsit lehetnek. Például 2011-ben az Intel-nek muszáj volt átállnia a 3D-s tranzisztorok használata, mivel a hagyományos, „lapos” tranzisztoroknál megjelent egy bizonyos energiavesztés, amely jelentősen csökkentette a teljesítményt az akkori forradalmi 22nm-es gyártástechnológia alkalmazásánál.

Kérdés, hogy ezzel a változással az Intel meg fogja-e tudni őrizni vezető szerepét, főleg olyan konkurenciával a hátuk mögött, mint az IBM, a Samsung vagy éppen a TMSC.

Forrás: digitaltrends.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…