Nepál megelégelte a TikTok-ot, tiltólistára kerül

0
15

A közösségi platform betiltására vonatkozó döntés nem sokkal azután született meg, hogy Nepál új szabályt vezetett be, amely előírja a közösségi média cégeknek, hogy összekötő irodákat hozzanak létre az országban. A tilalom azonnali hatállyal lép életbe, a távközlési hatóságokat már utasították a határozat végrehajtására. Rekha Sharma kommunikációs és technológiai miniszter szerint a TikTok közösségi platform rosszindulatú tartalmakat terjeszt.

Nem mindenki ért azonban egyet a döntéssel: Gagan Thapa, a koalíciós kormány részét képező nepáli kongresszus magas rangú vezetője szerint a tiltás a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása. Szerinte a tisztviselőknek inkább a platform szabályozására kellene összpontosítaniuk.

Nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva Donald Trump ex amerikai elnök indított először háborút a TikTok ellen, kilátásba helyezve, hogy az egész országban betiltja az alkalmazás használatát. Bár a Trumpot váltó Joe Biden országszinten egyelőre megkegyelmezett a közösségi oldal mögött álló kínai vállalatnak, jelenleg is folyamatos figyelemmel kísérik az app tevékenységét, sőt májusban Montana állam hivatalosan is betiltotta a TikTokot. A rendelkezés értelmében jövő év januárjártól az alkalmazás elérhetetlenné válik a Google Play áruházában, valamint az App Store-ban is.

techkalauz.hu – az online techmagazin

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét