Nincs meglepetés, Android O(reo) lett a 8.0-s főverzió

A Google hivatalosan is bejelentette azt, amit már erősen sejteni lehetett, hogy az Android 8.0-s főverziója Android Oreo néven fut majd, és már a mai napon (legalábbis nekünk lehet, hogy már holnap hajnal lesz) feltölti az Android nyílt forráskódú rendszerébe (Android Open Source Project).

Az Android Oreo már tesztelés alatt áll, jelenleg a Google Pixelek, a Nexus 5X és a Nexus 6P a legesélyesebb, hogy gyorsan megkapják, ám nem sokkal marad majd le a Pixel C és a Nexus Player sem. Ezen kívül a következő hónapokban még várható, hogy a következő cégek egyes termékei frossülni fognak 8.0-ra: Essential, General Mobile, HMD Global (Nokia), Huawei, HTC, Kyocera, LG, Motorola, Samsung, Sharp, és Sony.

Egyelőre az még nem tisztázott, hogy OTA frissítésen keresztül mikor válik elérhetővé a szoftvercsomag. Az Android 8.0 megannyi újítást hoz majd, kezdve a jobb rendszersebességtől a kellemesebb értesítésmegoldásokon át a javított üzemidőig.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: 45%-os megtakarítás VCF memória-tiering
A Lenovo a VMware Explore 2026-on mutatta be, hogy a VCF…
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.01.
Lenovo: első Szaúd-Arábiában gyártott laptop
A Lenovo bemutatta az első Szaúd-Arábiában gyártott laptopját – a rijádi…