Nyári aktualitások – a transzflektív LCD

Bizonyára nem kevesen vagyunk, akik bosszankodtunk már azon: hiába a noteszgép, ha tűz a nap, nem tudunk mit kezdeni vele. Az átlag gépek 1-200 nites kijelzője alkalmatlan a közvetlen napsütésben való használatra. Nem kivétel ez alól a komolyabb gépek zöme sem, az én X200-as ThinkPad-em is „meghal”, ha verőfényes időben az utcán akarom használni. Körbe-iörbe forgok, keresem az árnyékos helyeket, hogy egyáltalán egy pixelfoszlányt el tudjak csípni a koromfekete kijelzőn. De hát hiába, a bosszankodáson, a szentségelésen kívül sokat nem tud tenni az ember. Illetve mégis!
Léteznek már remek megoldások a probléma kiküszöbölésére, okos emberek már régen feltalálták a transzflektív LCD kijelzőt. Az egész dolog lényege egy hihetetlenül vékony tükör, mely nemes egyszerűséggel visszatükrözi a külvilág fényeit, és ezt használja fel a kijelző a megvilágításra. Azaz minél nagyobb a fény, annál jobban látható a kijelző is. A hagyományos transzmisszív kijelzőknél ugye van egy háttérvilágítás, mely egy polarizálón keresztül világítja meg a TFT panelt. A régi fénycsöves megvilágítást ugyan felváltotta a LED-es technológia, mely szebb, kontrasztosabb és energiatakarékosabb megoldást eredményezett, de hatékonyabb nem lett az utcai használatban. A LED sem képes felvenni a versenyt a napsütéssel, a transzmisszív panel ilyen helyzetekben esélytelen. A transzflekív panel esetében ez a probléma egyszerűen nem létezik. A működése pofon egyszerű: kimegyek a napra a notimmal, megnyomom a gépemen a kijelző működését átváltó gombot, és transzmisszívből transzflektívvé válik. És közben mindössze annyi történik, hogy a gép lekapcsolja a napon nem látszó háttérvilágítást. Ezzel egyidőben aktiválódik a tükör, mely átveszi a hátsó lámpák szerepét és a külvilág fényeit szórja vissza. Egyszerű, nagyszerű, de ez még nem minden. A transzflektív kijelző hihetetlenül vékony kialakítást tesz lehetővé, és a gépek üzemidejét is drámaian megnöveli. Sajnos az előállítási költsége még viszonylag magas, ezért tényleg csak a high-end gépeken találkozhatunk velük. Ilyen például a Toshiba Portégé R500/R600 illetve A600 modelljeibe kerül beszerelésre. De hogy mennyire könnyű gép építhető köré? A Portégé R500 a világ legkönnyebb hordozható számítógépe a maga 779 grammos súlyával. Elképesztő…

Gungl Ákos – techkalauz.hu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…