Quazar Clever Watch teszt – nem csak női kezekre szabva

A Quazar Clever Watch Womant a Laptopszalon ajánlotta fel, megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon budai üzletében, illetve megvásárolható a Laptopszalon szaküzleteiben.

Bevezető

Habár a hordható eszközök piacát óriási előnnyel kezdte el vezetni az Apple okosórája, azért vannak még cégek, akik bőven labdába tudnak rúgni. A hordható eszközök ugyanis még mindig nagy népszerűségnek örvendenek, nem véletlen, hiszen egyrészt dizájnosak, másrészt jóval tovább bírják egy feltöltéssel, mint okosabb társaik, ráadásul meglehetősen kellemes funkciókkal rendelkeznek, amiket a mindennapokban is hasznosítani lehet. Quazar márkajelzéssel ellátott eszközökből már többet teszteltünk, most egy aktivitásmérő került a kezeink közé, ami a Clever Watch Woman névre hallgat, ám azért nem csupán nőknek ajánlott.

Kellemes viselet

A 23,8 x 12,3 x 138-197 mm-es és 28,6 grammos eszköz előlapján egy 0,66 hüvelykes OLED kijelző található, ami napfényben és sötétben is jól látható, alatta van egy kis kör alakú érintőgomb, amivel a menüt érjük el. Az IPx7 szabványnak köszönhetően tusolás közben sem kell eltávolítani karunkról az eszközt, más kérdés, hogy úszni már nem szabad benne, akkor ugyanis végzetes károkat okoznánk.

A szíjból kivehető kapszula hátoldalán, pontosabban alján pulzusmérőt találunk, ami gyorsan és hatékonyan tudja megmérni, hogy percenként mennyit pumpál a szívünk, ezzel is monitorozhatjuk, hogy mennyire visel meg minket egy kiadósabb séta vagy futkározás. Fekete, fehér és lila szíjjal is kérhető, az első akár a férfiak számára is kedvező döntés lehet, utóbbi kettő viszont egyértelműen a hölgyekhez illik inkább.

Számos funkció

A legfontosabb, ami a Clever Watch esetén kiemelendő, hogy kezeli az értesítéseket, így rezgéssel és szöveggel képes tudtunkra adni, ha mondjuk a telefonunkra kaptunk egy SMS-t, vagy hívnak, esetleg más közösségi üzenetküldők notifikálak minket a történésekről (Facebook, Viber, Whatsapp). A kis kijelzőn persze nem lenne elég hely a tartalom megjelenítésére, így azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy csak az értesítések tényét jelzi a kütyü. A kapcsolathoz a Bluetooth 4.0 chip nyújt segítséget, ezen keresztül kommunikál tesztalanyunk a mobilunkkal (nyílt környezetben 10 méteres hatótávolság).

Szintén üdvözítendő az előbb említett pulzusmérés, a beépített optikai szenzor fotopletizmográfiai (PPG – photoplethysmography) módszerrel mér: fénnyel világít és a vér áramlási sebességéből számítja ki a pulzust. Az adatokat a DayDay Band alkalmazáson keresztül lehet szinkronizálni, ez elérhető a Google Play Áruházban Androidra, valamint az Apple App Store-ban iOS-re. A fura névvel illetett pedométer, azaz lépésszámláló motiváló, hiszen kitűzhetünk célokat, hogy egy nap hány lépést szeretnénk mininum megtenni, ezt elérve pedig jelez az eszköz, mi pedig boldogok lehetünk.

Több dolgot is képes figyelni a Quazar terméke.  Egyrészt a tétlenséget, ha például túl sokáig ülünk egy helyben (és most nyilván nem az alvás időszakát nézzük), akkor szól a cucc, hogy illene iparkodni és valamilyen testmozgást végezni. Ha pedig már szóba került az alvás, akkor azért azt is képes monitorozni a készülék, a különféle ficánkolásokból próbál következtetni, hogy mikor szenderülünk el legmélyebben, mikor vagyunk félig éber fázisban.

A kütyü akár hagyományos ébresztőóraként is működik, ilyenkor rezgéssel szól, hogy ideje lenne kinyitni a szemünket és nekilátni a napi feladatoknak. A végére maradt még egy kedves képesség, ez pedig a fényképezés távirányítása, ugyanis egy gombnyomással tudjuk exponálásra bírni a telefont, így a csoportképről garantáltan nem maradunk majd le.

Több napig velünk marad, de drága

Az Android 4.4+ és iOS 10+ oprációs rendszerekkel kompatibilis Clever Watch Woman aktivitásmérő tényleg nem csak nőknek ajánlott, hanem sportot kedvelő uraknak, fiataloknak egyaránt. Az üzemidő jó, több napig képes egy feltölttésel működni az eszköz, mondjuk ez azért függ az értesítések és a kijelző bekapcsolásának számától. A feketeleves viszont most jön, hiszen a 17.990 forintos ár azért első nem hangzik túl kezdvezőnek, annak tudatában pedig pláne nem, hogy a Xiaomi Mi Band 2 majdhogynem harmadáron beszerezhető, és őszintén szólva ugyanezeket a funkciókat garantálja, sőt, a Mi Fit alkalmazás sokkal többrétű, mint a DayDay Band.

A Quazar Clever Watch tehát abszolút hasznos készülék a mindennapokban, ám az árazása egyáltalán nem teszi potenciális célponttá, pedig olcsóbban könnyedén helyet szóríthatna magának a piacon.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…