Rég nem hallottunk róla, de él és virul a Walkman

A most leleplezett eszköz a nem túl hangzatos „NW-A306” nevet viseli, cserébe viszont mindent tud, ami a műfajtól elvárható. A mindössze 113 grammos célszerszámon az Android 12 operációs rendszer fut, amit egy 3,6 hüvelykes, HD-felbontású érintőképernyőn jelenít meg. A tömörített zenék hangzását a DSEE Ultimate-nek (Digital Sound Enhancement Engine) hívott skálázási technológiával turbózza fel, akár a streamelt tartalmak esetében is.

Természetesen minden fontos zenei formátumot kezel az MP3-tól a FLAC-en és a WAV-on át egészen az Apple Losslessig, az üzemideje pedig 14-36 óra között mozog attól függően, hogy offline vagy online zenét hallgatunk, s hogy milyen minőségben. A Sony tájékoztatója szerint ez a 44,1 kHz-es FLAC natív lejátszása esetében akár 36 órát is jelenthet, míg a Spotify-t pörgetve 26 órás üzemidővel is számolhatunk.

Az új Walkman még ebben a hónapban megérkezik Európába, ahol 330 euróért lesz kapható. Az NW-306 egyébként nem a Sony egyetlen Walkmanje, a meglepően széles választék tetején a WM1ZM2 csücsül, amiért több mint 2700 eurót kell kiperkálni.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.14.
Az autonóm vállalatok korszaka közeleg, az AI már nem csak automatizál, hanem döntéseket is hoz
A mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása új szakaszba lépett. Míg néhány éve…
2026.06.14.
Súlyos Oracle PeopleSoft sérülékenységet használnak ki hackerek, több száz szerver kerülhetett veszélybe
Az Oracle sürgős biztonsági figyelmeztetést adott ki a PeopleSoft rendszer felhasználóinak,…
2026.06.13.
Régi Nvidia videokártyák térhetnek vissza a memóriahiány miatt
A mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése nemcsak a processzorok és videokártyák piacát…
Impresszív növekedést mutat a Google anyavállalata, az Alphabet
2026.06.13.
Google AI és Pentagon: vezető biztonsági szakember mondott fel erkölcsi aggályok miatt
A Google egyik vezető mérnöke távozott a vállalattól, miután a cég…
GIGABYTE Computex 2026
2026.06.12.
GIGABYTE 40 éves lett: AI, gaming és innováció állt a középpontban a Computex 2026-on
A GIGABYTE a Computex 2026 kiállítás lezárásával egy fontos mérföldkövet is…
2026.06.12.
Thrustmaster T.Flight Hotas 5 érkezik a Microsoft Flight Simulator rajongóinak
A Thrustmaster új repülésszimulátoros vezérlővel bővíti kínálatát. A vállalat bemutatta a…
Gigabyte AERO X16
2026.06.10.
Gigabyte AERO X16: Ryzen AI 9 és RTX 5070 egy ultravékony laptopban
A Gigabyte bemutatta az új AERO X16 modellt, amely az ultravékony…
Razer Seiren V3 Pro
2026.06.10.
Razer Seiren V3 Pro: professzionális mikrofon érkezett USB-C és XLR csatlakozással
A Razer bemutatta legújabb mikrofonját, a Seiren V3 Pro modellt, amelyet…