Samsung Galaxy Gear: az all-in-one óra

Az IFA ma esti Samsung eseményén a Galaxy Note 3 után a Galaxy Gear került bemutatásra. Néhány héttel ezelőtt röppent fel először a hír, hogy a koreai gyártó egy kalap alatt a Note-tal, leleplezi a sajét fejlesztésű okosóráját. A hír igaznak bizonyult, hiszen míg arra koncentráltunk, hogy a JK Shin milyen információkat közöl az esti rendezvényről, hirtelen üzenete érkezett, amit egy órán olvasott el. Így derült fény a Gear-ra.

Samsung Galaxy Gear: az all-in-one óra

A piacon létezik már több ilyen jellegű megvalósítás, az egyik legnépszerűbb talán a Pebble. A nyáron a Sony is bemutatta a saját megoldását, így a Samsung mérnökeinek valami mással kellett előállniuk, nehogy csak egy legyen a sok közül a Gear. Ennek megfelelően létrehoztak egy all-in-one órát, amellyel telefonálni lehet, üzeneteket olvasni, fényképezni, galériát tallózni, megosztani az éppen készített fotókat. Emellett beépítésre került egy lépésszámláló, az S-Voice és a Voice to text input segítségével akár üzenetet is küldhetünk vagy éppen emlékeztetőt hozhatunk létre. Végezetül sok-sok applikációt integráltak azért, hogy minél sokoldalúbb legyen a saját okosórájuk (eBay, Evernote, Path, Glympse, Pocket, Runkeeper, Tripit stb.).

Hardveres téren majdhogynem egy belépőszintű Android alapú mobilt is képes maga alágyűrni a Gear, amely egy módosított Android 4.3-at futtat.

  • 1,63 colos Super Amoled kijelző 320 x 320 pixel felbontással (278 ppi)
  • 800 MHz-es Exynos SoC
  • 315 mAh akkumulátor (kb. 24 óra egy töltéssel normál használat mellett)

A szeptember végén, október elején megjelenő Samsung Galaxy Gear az alábbi színekben lesz elérhető: Jet Black, Mocha Gray, Wild Orange, Oatmeal Beige, Rose Gold, Lime Green. És mit érne ez a bejegyzés egy hands on nélkül?!

 

Bazsa

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…