A Samsung Galaxy Note8 készüléket a Laptopszalon ajánlotta fel, megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon budai üzletében, illetve megvásárolható a Laptopszalon szaküzleteiben.
Bevezető
Igazi éhínség tombolt az utóbbi időben a Galaxy Note kedvelői között. A sorozat utolsó érdemleges tagja, vagyis a Note 4 óta ugyanis nem kaptak megfelelő eszközt a kezükbe a fanok, a Note 5 hivatalosan nem jött Európába, Note 6 nem volt, a Note 7 szó szerint óriásit égett, szóval azért évek teltek el anélkül, hogy S-Pennel szerelt modellre tudjanak váltani a fanatikusok. Ám a Samsung végre idén meglépte azt, amire sokan vártak, piacra dobta a Galaxy Note8-at, és minden olyan képességet beletett, amire a mindennapokban szükség lehet. Sőt, egy kicsit még annál is többet.
A készülékhez természetesen jár a nélkülözhetetlen és a szériát másoktól megkülönböztető érintőceruza, méghozzá még nagyobb funkcionalitással, megörökölte a Note7 rövid ideig, de mindenképpen szeretett tulajdonságait (vízállóság például), és természetesen csúcshardvert kapott. Mi a szűk keresztmetszet? Az ár! A Samsung Galaxy Note8 ugyanis méregdrága, de legalább a független piacon már kétkártyás kivitelben vásárolható meg, a Samsung pedig ezzel próbál valamit ellensúlyozni a magas végösszegen. De vajon megéri a váltást egy több éves Note 4-ről? Erre is megpróbálunk válaszolni.
Külső, dizájn
A 162,5 x 74,8 x 8,6 milliméteres és 195 grammos Samsung Galaxy Note8 egészen csodásan néz ki, a férfi szemek számára pedig még a Galaxy S8-nál is vonzóbb, hiszen sokkal markánsabbak az élek, nincs annyi lekerekítés. Az anyaghasználat természetesen példás, fém és alumínium váltja egymást, tényleg prémium a telefon, bár azért az összeszerelési minőség nem hibátlan, például bal felül a kijelző és a keret között van pár mikromilliméternyi rés, amit onnan tudok, hogy nem egyszer csípte oda a hajszálam a mobil.
Lényegében az egész előlapot a 6,3 hüvelykes, 1440 x 2960 pixel felbontású, 18,5:9-es képarányú Infinity kijelzőt foglalja el, ami a szélek felé íves, koreai szakszóval illetve tehát edge képernyőről van szó. A Gorilla Glass 5 által védett Super AMOLED panel fantasztikus képet garantál, csodás képélesség (egyébként a felbontás redukálható Full HD+ vagy HD+ szintekre, ha valaki több erőre vágyik), valamint nagyjából 1000 nites fényerő jellemzi, nem véletlen, hogy szinte a legtöbb gyártó erre a technológiára tér vagy tért át.
Az íves kialakítás nem zavaró, nagyon jó az eszköz fogása, nem fogunk véletlen érintéseket produkálni. A vezérlőgombok szoftveres formában alul kapnak főszerepet, más itt nincs, felül azonban sok érdekesség található: egyrészt van egy 8 megapixeles kamera, ami nemcsak szelfizésre alkalmas, hanem a beépített infraszenzorral együtt ez végzi az arcfelismerést, méghozzá korrekt hatásfokkal. Van értesítő led is, egész méretes formában. A hátlapra került az ujjlenyomat-olvasó, a hosszúkás készülék kialakítás miatt egyáltalán nincs jó helyen, nehéz elérni, könnyen a kamerát lehet megtapicskolni helyette, ám legalább jól és precízen működik. A Note8 IP68-as védettséget kapott, vagyis porálló és a vizet is bírja 1,5 méter mélységig, 30 perc időtartamig.
Hardver
Ugyan régebben mindig egy hangyányival erősebb volt a Note aktuális darabja az S-sorozat fejénél, most ez nincs így. Persze szomorkodni felesleges, ugyanis az Exynos 8895-ös lapka igazi szörnyeteg, a nyolcmagos processzorral valamint a Mali-G71MP20 grafikus gyorsítóval karöltve pedig nincs számára akadály. A Samsung 6 GB RAM-ot pakolt a telefonba, ez a mindennapokban igenis jól jön, főleg, ha egymás után szeretnénk több alkalmazást megnyitni, majd az előzőbe visszalépni.
A CPU tesztekben, pontosabban a Geekbench 4-ben a Samsung Galaxy Note8 egymagos teljesítményben 2065 pontot hozott, többmagosban pedig átlépte a 6000 pontos határt. A rendszersebesség kiváló, elképesztően ritkán lehet csak megakadással találkozni, az általános helyzet az, hogy minden flottul, gyorsan történik. Nagyon jó dolog, pláne mostanság, hogy a phablet egyáltalán nem melegszik. Vagyis ez így nem igaz, hiszen icipicit langyosodik, de egyáltalán nem zavaró mértékben, még akkor sem, ha sokat játszunk rajta.
Szoftver, S Pen
A Samsung Galaxy Note8-ra egyelőre az Android 7.1.1 operációs rendszer került, nem meglepő módon már most biztosra vehető, hogy érkezik rá az Oreo, talán még az idei évben. A koreaiak egy kicsit azért megbolondították a szoftvert, hiszen Experience 8.5-ös felületet telepítettek rá, ami egy rakat plusz funkciót, valamint a gyáritól eltérő ikonkészletet jelent, lehet egyébként témákat aktiválni, ha valakinek az alap kinézet nem tetszik. A home gomb alul nyomásérzékeny, bekapcsolható vele a kijelző, a vezérlőgombok szoftveres formában érhetőek el. Adott az Edge panel, oldalról lehet előhúzni, ezáltal a szélső sávban láthatóak például a kedvenc kontaktok, a naptáresemények, az időjárásadatok, a tőzsdehírek, vagy éppen a legfontosabb programok.
A Bixby gombbal a személyi asszisztens hívható elő, ez a kamerába is beépül, ahol Bixby Vision néven fut, elég lefotózni a tárgyat, az algoritmus pedig a kép alapján keres az interneten. A hatásfoka egyelőre nem az igazi, néha képes eltalálni, miről van szó, de többségében azért nincs a helyzet magaslatán. Adott a többablakos mód, tehát két programot tudunk futtatni egymás mellett. A zeneszolgáltatást a Play Zene látja el, a Samsung már nem fejleszt saját appot. A menüt felfelé legyintéssel érjük el, felülről húzható le az értesítési sáv, ami a gyorsbeállítások ikonjait is tartalmazza. Az S Health egészségügyi alkalmazásnál lehet használni a hátlapon lévő pulzusmérőt, ezen kívül extraként “csupán” a Microsoft Office alkalmazások említhetők.
A Note-sorozat legfontosabb eleme természetesen az S-Pen, ami 4096-féle nyomásérzékenységet képes felismerni. A jobb alulról kipattintható, zárolt képernyő esetén is lehet azonnal jegyzeteket készíteni, mint ahogy használat közben is. Van intelligens kijelölés, képernyőre írás (képernyőképet készít a telefon és arra lehet firkálni), fordítás (a szó fölé kell helyezni a tollat, majd az internet segítségével megmondja a jelentését a telefon, iszonyatosan jó dolog), valamint újítás az élő üzenet, amit mi kreálunk, ugyanúgy animálva lehet továbbküldeni. Kétféle biztonsági megoldást vonultat fel a készülék: egyrészt van arcfelismerés, másrészt ujjlenyomat-olvasó. Mindkettő remekül működik, ám előbbi egy picit lassabb, utóbbi pedig kényelmetlen helyen fekszik, pláne a balkezes felhasználók szívhatják a fogukat.
Dupla kamera
A Samsung Galaxy Note8 lett a gyártó életében az első olyan telefon, ami két kamerát hordoz a hátlapján. Mindkettő szenzor 1 megapixeles, ám az egyik 26 mm ekvivalens,1/2.55″-es, PD-autofókuszos (dual pixel technológia) és f/1,7-es, a másik pedig 52 mm,1/3.6″-es, f/2,4-es és sima autofókusszal rendelkezik. Az optikai képstabilizátor mindkettő esetén adott, mint ahogy a kétszeres optikai zoom is, a két lencse együtt képes dolgozni az ügy érdekében. Videókat 4K-ban 30 fps-sel lehet felvenni, ám a hírek szerint jön majd egy szoftverfrissítés, ami 60 fps-re emeli ezt a képességet. Az előlapi kamera 8 megapixeles, f/1,7-es, autofókuszos és 1440p-ben tud filmezni.
A szoftver könnyedén átlátható, alul válthatunk a Bixby Vison, a fotózás, az élő fókusz, valamint a matricák menüpontok között, felül pedig a vakut kapcsolhatjuk be. Balról kell előhúzni a módokat: panoráma, lassítás, time-lapse, étel, virtuális felvétel és professzionális áll rendelkezésünkre. A manuálisban lehet állítani az érzékenységet (ISO 50-800), a fókuszt, a fehéregyensúlyt, valamint a záridőt (1/24000 – 10 mp). A beállításokban tudunk babrálni a HDR-rel, a rácsvonalazással, a hangvezérléssel, a helycímkézéssel, valamint a hangerőgomb funkciójával.
A képminőség bámulatosan jó. Bátran kijelenthető, hogy jelenleg a Samsung Galaxy Note8 az egyik, ha nem a legjobb kameratelefon a piacon. Nappal remek a dinamikatartomány, szuper a vonalélesség, korrekt a részletesség, még a távoli tárgyak sem mosódnak el, a fotók szélein sem figyelhető meg ilyen jelenség. Talán a felbontást lehet kritizálni, hiszen azért 16 vagy 20 megapixel a jövőben jobb lenne, egyszerűen több részlet megmaradna. Az kamera ereje este illetve éjszaka sem gyengül, rendkívül éles, szép, látványos alkotások lőhetők még ilyenkor is.
Adatkommunikáció, akkumulátor
A független piacon dual SIM-es modelleket árul a Samsung, itthon először, legalábbis hivatalosan. Az elméletben akár 1 Gbps-os letöltési sebességet ígérő 4G/LTE nem maradhatott el, ahogy az A-GPS (GLONASS, BDS, GALILEO támogatással), a Bluetooth 5.0 (A2DP, EDR, LE), az NFC, valamint a 802.11a/b/g/n/ac-s WiFi sem, az FM-rádió és az infra viszont nem képezi a repertoár részét.
A Samsung az akkumulátornál már biztonsági játékot játszott. A 3300 mAh-s telepet nyolcpontos ellenőrzésnek vetették alá, tehát ezzel biztos nem fog megtörténni az, mint ami miatt a Note7 eladásait beszüntették. Cserébe viszont elég karcsúcska ez az energiaforrás, más gyártók ekkora termékbe jóval nagyobb akkumulátort pakolnak. Ettől függetlenül az AMOLED kijelzőnek és a takarékos, mégis erős processzornak hála azért 4 órányi képernyőidőre képes a készülék, tehát egy napot kibír, többet azonban aligha, ha valaki már csak az utolsó százalékokat rúgja, akár az ultraenergiatakarékos módot is bekapcsolhatja.
Verdikt
Kezdjük a feketelevessel. A Samsung Galaxy Note8 335 ezer forintba kerül függetlenül. Igen, ennyiért laptopot, autót lehet már venni, szóval érdemes átgondolni, mire kell egy telefon, vagy érdemes benézni a szolgáltatókhoz, habár így a dual SIM-től könnyes búcsút lehet venni. Tény viszont, hogy a koreaiak újdonsága minden téren az egyik legjobb. A kijelző bámulatosan gyönyörű és jól hasznáható, az Edge panel hasznos, az S-Pen pedig funkcionalitásban ad meglehetősen sok pluszt, ezzel egyelőre a konkurensek nem igazán tudnak mit kezdeni.
A kamera bámulatosan szép felvételeket készít, videók esetén sem panaszkodhatunk, az arc- és ujjlenyomat felismerés mindenkinek megfelelő alternatívát jelentenek, az erős hardver és a sok szoftveres extra pedig csak felrakja az i-re a pontot. Az üzemidő talán az, ahol nem brillírozik a Note8, de azért az egy nap még így is megvan. Sokaktól lehet hallani, hogy még Note 4-ről sem érdemes váltani, pedig azért nagy a differencia, bár igaz, hogy ha valaki nem akar S-Pent, akkor ezerszer jobb döntés a Galaxy S8, ami majdhogynem feleennyibe kerül.