A Samsung bejelentette, hogy június 20-án Londonban a Samsung Premiere 2013 keretében mutatják be legújabb mobil eszközeiket. Ahogy a logó is prezentálja, a konferencia a Galaxy és az Ativ termékcsalád jegyében kerül megrendezésre.
Azzal, hogy ez az esemény is júniusban lesz, egy igen mozgalmas hónap vár ránk, hiszen a Samsung Premiere 2013 egy héttel az Apple által szervezett WWDC, és csupán egy nappal a Microsoft BUILD fejlesztői konferencia előtt lesz. A koreai gyártó újdonságai közt várhatóan az alábbi, már korábban kiszivárgott mobilokat és tableteket fogja a nagyérdemű előtt leleplezni:
- Samsung Galaxy S4 Active
- Samsung Galaxy S4 Zoom
- Samsung Galaxy S4 Mini
- Samsung Galaxy Tab 3 10.1 (A régóta várt Intel Clover Trail+ platformmal)
- Samsung Galaxy Tab 3 8.0
Ahogy fent írtuk, a Galaxy-k mellett az Ativ szériájé és a Windows-é lesz a főszerep. A várakozások szerint, az ebbe a családba tartozó újdonságok közt a telefonok mellett, tableteket, latopokat és hibrideket láthatunk majd, melyek a Windows Phone 8, Windows 8 és Windows 8 RT-t fognak futtatni.
Természetesen a részletekről itt az oldalon is beszámolunk majd.
Forrás: The Verge














