Samsung Series 5 – az első Samsung ultrabook.

Tévesen sokan azt hitték, hogy a Samsung már megjelentetett egy ultrabook sorozatot Series 9 néven, de az nem felet meg ez Intel által meghatározott kategóriának. A dél-koreai gyártó most két alumínium burkolatú ultrabookot is megjelentett.

A kisebbik 13.3”-os kijelzővel, 1366×768-as felbontással és matt felülettel, 1,4 kg-os súllyal és 14,9 mm-es vastagsággal rendelkezik. Hardverkonfigurációt tekintve energiatakarékos Intel CULV Core i5 processzorral, Intel HD Graphics 3000 IGP-vel és SSD-vel kaphatjuk meg.

A nagyobbik 14”-os kijelzővel, 1366×768-as felbontással és matt felülettel, 1,8 kg-os súllyal és 20,9 mm-es vastagsággal rendelkezik. Egyedülálló módon ebben a szegmensben elsőként ezt a modellt látták el dedikált AMD Radeon HD 7550M grafikus vezérlővel.

Samsung Series 5 - az első Samsung ultrabook.

Samsung Series 5 - az első Samsung ultrabook.

 

Ugyancsak egyedülálló a Samsung ultrabook sorozatánál az ExpressCache technológia, mely lehetővé teszi, hogy a notebook hibernált állapotból 7 másodperc alatt, alvó állapotból pedig 2 másodperc alatt élessze újra a Windows 7 rendszerét. A Series 5 sorozat a hónap végén már kapható lesz Dél-Koreában. A 13″-os ára 1125 dollártól, míg a 14″-os ára 1165 dollártól indul.

 

Pucu

2011-12-12 21:09:30

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.06.04.
Hogyan blokkolhatod a kéretlen hívásokat és SMS-eket Androidon és iPhone-on?
A spam hívások és kéretlen SMS-ek évek óta az okostelefon-használók egyik…
2026.06.03.
Marvel’s Wolverine: véres új előzetes és Jean Grey első bemutatkozása
A Sony legutóbbi State of Play eseményén hosszabb betekintést kaptunk a…
2026.06.03.
Nvidia RTX Spark: az AI ügynökök új korszakát hozhatja el a Windows PC-kre
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta az RTX…
2026.06.02.
Pacific Fusion: 440 gigawattos impulzust ért el a fúziós energia felé vezető úton
A fúziós energia fejlesztésével foglalkozó Pacific Fusion új mérföldkőhöz érkezett. A…
2026.06.02.
ASUS ExpertCenter P200 AiO: új üzleti all-in-one PC érkezik AMD Ryzen processzorral
dszer a mindennapi üzleti feladatokra optimalizált teljesítményt kínál, legyen szó dokumentumkezelésről,…
MSI Claw 8 EX AI+
2026.06.01.
MSI Claw 8 EX AI+ érkezik az új Intel Arc G3 chippel
Az MSI a Computex 2026 kiállításon leleplezte a Claw 8 EX…
2026.06.01.
Nvidia RTX Spark: új Arm-alapú chip érkezik az Apple M5 kihívójaként
Az Nvidia a Computex 2026 kiállításon hivatalosan is bemutatta RTX Spark…