Sci-fi filmekből ismert kreativitással nyűgöz le a HP Sprout

Habár a HP kettészakadásáról korábban mi is cikkeztünk, nem biztos, hogy ez annyira tragikus dolog. Főleg, ha megnézzük a HP Sprout munkaállomást, ami nyugodtan elnyerhet néhány szépség és innovációs díjat – nézzük meg, miért is lehet ez. 

Maga a munkaállomás több elemből tevődik össze: az első és legfontosabb, maga a Windows 8 alapú PC, ami egy 23 hüvelykes kijelző mögött rejtőzik. A második az érintőpad, aminek a mérete megdöbbentő: megegyezik a kijelző méretével, a harmadik pedig a 3 kamerából álló szkenner/projektor kombináció. A konvenciók hívei persze nyugodtan csatlakoztathatnak egeret és billentyűzetet is.  

A kérdés már csak az, hogy mi ennek a kialakításnak a lényege? Röviden annyi, hogy a virtuális valóságot összekösse a valódi világgal – ezt nevezi a HP Blended Reality ökoszisztémának, ahol nagy szerepet kap a Sprout munkaállomás mellett a HP saját készítésű 3D nyomtatója is. 

Egy példán keresztül egyszerűsítjük le, mit is jelenthet ez a mindennapokban. Szeretnénk egy új papírrepülő modellt elkészíteni. Első lépésként a szinte mindenki által ismert formát összehajtogatjuk, majd az érintőpadra helyezzük, ahol a szkenner/projektor kamera-együttes elkészíti a 3D modellt. Az így elkészült renderelt képet akár a kijelzőn, akár az érintőpadon megtekinthetjük, de az igazi érdekesség csak ezután jön. Az érintőpad segítségével (stylus vagy az ujjaink használatával) megváltoztathatjuk a fizikai méreteket, új dizájnt tervezhetünk és ahogy végeztünk a HP 3D nyomtatójának segítségével rögtön el is készíthetjük (igaz, nem papírból). Kedvet kapott ahhoz, hogy kipróbálja? 

Forrás

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
Kép: Neowin
2026.08.11.
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
A Microsoft Edge hamarosan Apple ID-val is szinkronizálható lesz – a…
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
Kép: Neowin
2026.08.11.
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
A Microsoft bemutatta MAI-Image-2.6 modelljét, amely az Arena ranglistán a második…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
Kép: TechRadar
2026.08.10.
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
A Synology bemutatta a DiskStation neo+ sorozatot: négy új NAS-eszköz ugyanazon…
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
Kép: Neowin
2026.08.10.
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
A Microsoft reagált a kritikákra: hamarosan adminisztrátori vezérlők és önálló eltávolítási…
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
Illusztráció: AI-generált kép
2026.08.10.
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
A Microsoft megerősítette: a Planner teljesen megújult felhasználói felülete 2026 szeptemberétől…