Sok PC mehet a kukába, ha ez bekövetkezik

Mint ahogy arra már a korábbiakban is fény derült, nem örvend különösebben nagy népszerűségnek a Windows 11. A felhasználok mintegy 70%-a továbbra is a Windows 10-es operációs rendszerek mellett tette le a voksát, még úgyis, hogy azoknak a terméktámogatása 2025. október 14-én megszűnik. Ez persze első ránézésre nem tűnik különösebben problémának, viszont a háttérben meghúzódik egy sokkal komolyabb következmény is.

A kevesebb mint két éven belül esedékes leállás ugyanis a Canalys Research legutóbbi kutatásai szerint azt jelenti, hogy a használatban lévő személyi számítógépek ötöde válhat teljesen haszontalanná, pusztán azért, amiért nem telepíthető rájuk a Windows 11. Ez az előzetes becsléseik alapján nagyjából 240 millió gépet jelent, beleértve a PC-ket, az asztali számítógépeket és a notebookokat is.

Megoldásként ott lehet a használtpiac, de tekintve, hogy még a jobb állapotban lévő gépek értéke is nagy mértékben csökkeni fog, így elég jó esély van arra, hogy ezek az eszközök is elektronikai hulladékként végezzék majd. Nem kérdés, hogy ez hatalmas terhet ró majd a környezetre, de még a vevők pénztárcájának sem lesz a legkedvezőbb, akiket ezzel lényegében a váltásra kényszerítenek majd.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.08.
GPUThor: Rowhammer-támadás törte fel az Nvidia ECC-t
A torontói egyetem kutatói olyan Rowhammer-technikát fejlesztettek, amely legyőzi az Nvidia…
Aion 2: DLSS 5 támogatás és konzol megjelenés
Kép: Wccftech
2026.09.08.
Aion 2: DLSS 5 támogatás és konzol megjelenés
Az Aion 2 globális megjelenése előtt az NC fejlesztői a gamescom…
Wi-Fi 8 magyarázva: érdemes már most váltani?
Kép: TechRadar
2026.09.08.
Wi-Fi 8 magyarázva: érdemes már most váltani?
A TP-Link bemutatta az első Wi-Fi 8 routereket az IFA 2026-on…
Intel: egymillió High-NA EUV wafer feldolgozva
Kép: Tom's Hardware
2026.09.08.
Intel: egymillió High-NA EUV wafer feldolgozva
Az Intel egymillió 300 mm-es wafert dolgozott fel High-NA EUV szkennerein,…
Intel: robotok a munkahelyen – közeleg a kritikus küszöb
Kép: TechRadar
2026.09.08.
Intel: robotok a munkahelyen – közeleg a kritikus küszöb
Az Intel friss felmérése szerint a nagy cégek 60%-a 2030-ra robotflottát…
Intel CPU-áremelés: ismét 10%-kal drágulnak októberben
Kép: TechPowerUp
2026.09.08.
Intel CPU-áremelés: ismét 10%-kal drágulnak októberben
Az Intel állítólag újabb 10%-os áremelést tervez PC-s processzorainál 2026 októberében…
2026.09.08.
JBL Live Buds 4 teszt: a kijelzős tok nem csak látványos trükk
A vezeték nélküli fülhallgatók piacán lassan nehezebb kitűnni, mint egy fekete…
2026.09.07.
iPhone Ultra: öt megszokott funkció is eltűnhet az Apple első hajlítható iPhone-jából
Az „Ultra” név általában azt üzeni, hogy itt már nincs spórolás.…