Sokan még mindig a Facebookról tájékozódnak

A közösségi portálok már évek óta fontos motorjai az internetes hírfogyasztásnak, de vajon melyik platform viszi a pálmát? A Pew kutatócég szerint tízből három amerikai felnőtt a Facebookra támaszkodik, ha információt akar szerezni, ami azt jelenti, hogy továbbra is a Mark Zuckerberg vezette platform a legnépszerűbb az USA-ban a hírfogyasztást figyelembe véve.

Második helyen a YouTube videómegosztó áll 26 százalékkal, a harmadik legnépszerűbb pedig az Instagram 16 százalékkal – írja a Yahoo News. Bár a hírolvasás vonatkozásában látszólag nem olyan népszerűek, mint az első három, a TikTok (14 százalék), az X (12 százalék) és a Reddit (8 százalék) is hírforrásként is szolgál az amerikai felnőtt lakosság számára.

Az eredmény némiképp meglepő annak fényében, hogy a Facebookot és az Instagramot is birtokló Metának egy ideje nem igazán akarózik fizetni a hírekért a médiavállalatoknak, ennek ellenére a megkérdezettek 43 százaléka továbbra is rendszeresen kap híreket a platformról. A Meta azonban egyértelműen igyekszik visszaszorítani a hírfogyasztást: decembertől Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban is megszűnik a Facebook híreket összegyűjtő aloldala, amit eredetileg „a minőségi újságírásnak szenteltek”.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

További cikkeink

2025.02.12.
Steam: Népszerű puzzlejáték most 90%-os kedvezménnyel
A Sizeable nevű kedvelt puzzlejáték jelenleg hatalmas, 90%-os kedvezménnyel érhető el…
2025.02.07.
Visszatérhet egy régi vetélytárs az okosóra piacra
A Pebble a kezdeti okosóra verseny kezdetén próbált betörni az Apple…
2025.02.07.
Mire használható a kriptovaluta?
Ebben a cikkben feltárjuk a kriptovaluták sokoldalúságát, és bemutatjuk, hogy milyen…
2025.02.06.
Van, ahol ingyen osztogatják az AirTag-et
Elsősorban arra szolgálnak az AirTag-ek, hogy segítsenek megtalálni elhagyott tárgyakat Apple…
2025.02.05.
Új megoldásokkal állhat elő az AMD
Az, hogy mennyire állja meg a helyét az AMD új stratégiája,…
2025.02.04.
Megtiltaná az EU a konzolok és kontrollerek exportját az Oroszok számára
Elsőre furcsának tűnhet, hogy a játékkonzolok is szankciós listára kerüljenek, akárcsak…
2025.02.04.
Swift Go AI, valamint Aspire notebookokkal és asztali gépekkel bővül az Acer Copilot+ PC portfóliója
Az Acer bejelentette Copilot+ PC kínálatának bővítését, amely immár laptopokat és…
2025.02.03.
Lassan érkezhet a középkategóriás Samsung Galaxy A36
A Samsung Galaxy A36, amely a Galaxy A35 modellt váltja, már…