Szeptember 10.-én mutathatják be az új Apple iPhone 11 modelleket

Az Apple kiadta a hetedik iOS 13 beta verziót az arra jogosult (regisztrált) fejlesztőknek és páran jobban belemélyedve a kódba olyan információt találtak, ami az új iPhone 11 modellek bejelentési dátumára utalhat.

Az iOS 13 kódja egy olyan képet tartalmaz (lentebb látható), amin az iOS menüjét láthatjuk, a naptár ikonon pedig a következő dátum szerepel: Tuesday, September 10. Ez “HoldForRelease” néven került be a kódba, így nagyon valószínű, hogy tényleg a bejelentési dátumról van szó. Tavaly ugyanezen részbe a szeptember 12.-i dátum került és kitalálhatjuk, hogy mikor tartott az Apple a bejelentést.

Szeptember 10.-én mutathatják be az új Apple iPhone 11 modelleket

Ha ugyanazt az idővonalat követi a vállalat, mint az előző években (ami egyébként nagyon valószínű), akkor a szeptember 10.-i bejelentést követően az előrendelés 3 nappal később, szeptember 13.-án indulhat el. Az iPhone 11 elérhetősége szeptember 20.-tól lenne az első körben, majd egy héttel később a többi országban is. Az iOS 13 megjelenési dátumára is vannak nyomok, ami valószínűleg szeptember 23.-án válik elérhetővé a felhasználók számára.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…