Túlhajszolta magát, belehalt a streamelésbe

A sajnálatos eset november 10-én történt Kínában, a Henan tartománybeli Zhengzhouban. Li Hao, az elhunyt egy kínai médiacégnek dolgozott, és annyi közvetítést vállalt be, hogy az rövid úton az életébe került. A műszaki főiskolán tanuló diák a munkaszerződés értelmében köteles volt 26 nap alatt 240 órát élőben közvetíteni, és havonta 15 rövid videót feltölteni, mindezt csekély, 3000 jüan fizetésért cserébe.

Li október óta dolgozott nappali műszakban, de november 5-én áttért az éjszakai műszakra némi extra jövedelem reményében. A fiatal férfi öt egymást követő éjszakán keresztül streamelt este 9 órától reggel 6 óráig úgy, hogy nappal órákra járt és tanult. Li-t a szobatársai találták meg, akik azonnal hívták a mentőket, de az erőfeszítések ellenére a férfi meghalt, mire a kórházba értek vele.

Az elhunytat foglalkoztató médiacég tagadja a felelősségét a fiatal férfi halálának ügyében.  Elmondásuk szerint ők csak a helyszínt biztosítják, levonják a borravalókból a saját jutalékukat, de az ő hatáskörük itt nagyjából véget is ér: senkit nem kényszerítenek együttműködésre, ahogy arra sem, hogy éjszaka vállaljanak munkát. Bár a cég szerint nincs felelősségük az ügyben, 3000 jüannyi kompenzációt ajánlottak fel Li családjának „emberségből”.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…