Új HP-k Montevina és Puma alapokon

A Hewlett Packard a héten 16 új notebookot mutatott be. A gépek vegyesen érkeznek a business és a konzumer kategóriába. Közös jellemzőjük azonban, hogy mindegyik modell a legújabb technológiákkal van felvértezve, azaz vagy az AMD „Puma”, vagy az Intel Centrino 2 „Montevina” mobil platformjára épülnek.
A konzumer kategóriába érkező, kimondottan a szórakoztatásra kihegyezett noteszgépek a HP Pavilion dv4, dv5, és dv7 változatok, melyek az új belső mellett új külsőt is kaptak. A következő generációs Pavilionok egy speciális festékréteget (HP Imprint 2) kaptak, mely igen érdekes fémes külsőt ad a gépeknek. A festés olyannyira megtetszett a Hewlett Packard mérnökeinek, hogy ugyanezt a fedőréteget megkapták a business osztályba érkező Compaq Presario CQ45, CQ40 és CQ50 sorozat tagjai is.
Az üzleti felhasználókat további 10 modellel örvendeztették meg, többek közt a kimondottan mostoha körülmények közé szánt HP EliteBook-al, illetve az újratervezett „b” és „s” sorozatta.
A gépek érkezése régiónként változik, az elemzők arra számítanak, hogy a Hewlett Packard már júliusban megkezdi a szállításokat.

polip

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…