Új Microsoft Fejlesztési Központ: Indiában, a Taj Mahal által inspirált ultra-luxus kivitelben

A Microsoft nemrégiben egy 90 000 négyzetméteres helyiséget nyitott meg Delhiben, aminek neve Indian Development Center. Az új helyszín az AI (mesterséges intelligencia) és felhő alapú számítástechnika kutatásának központja lesz.

Új (és rendkívül fényűző) kutatási és fejlesztési intézményt nyitott a Microsoft Delhiben. A 90 000 négyzetméteres komplexumra érdemes pár pillantást vetni, ugyanis kevés ehhez hasonló épület van jelenleg. A belső tereket a Taj Mahal ihlette (hivatalosan is: „inspired by Taj Mahal”), igyekeztek a luxust és az 1600-as évek Perzsa és Oszmán Birodalomból származó stílusjegyeket ötvözni, amely szemmel láthatóan pompásan sikerült. Kívülről azonban egy szabványos hatemeletes üveg irodaház.

Az épület beltere a világos színekre épül, és olyan anyagokat használtak, mint a márvány, hatalmas kőrácsok. Továbbá minél fényesebbre szerették volna megalkotni az irodát, ezért a kialakításnál is figyeltek rá, hogy az ablakok szabadon maradjanak.

Előreláthatóan a munka akkor kezdődik el az épületben, amint a covid-19 korlátozások megszűnnek.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…
2026.07.15.
IBM Power S1112: új AI-szerverrel és önműködő Power platformmal bővül a vállalati kínálat
Az IBM új hardverrel és több mesterséges intelligenciára épülő szoftveres fejlesztéssel…
2026.07.15.
ASUS ROG Swift OLED PG27UCWM és PG32UCWM: megérkeztek a 4K Tandem RGB OLED gamer monitorok
A ASUS Republic of Gamers hivatalosan is elérhetővé tette új csúcskategóriás…
2026.07.14.
GameSir T7 Pro W: retró dizájnnal érkezett az új Xbox és PC kontroller
A GameSir hivatalosan is bemutatta legújabb vezetékes játékvezérlőjét, a T7 Pro W…
2026.07.14.
Windows Search: végre átláthatóbb keresőt kap a Windows 11
A Microsoft több ponton is átdolgozza a Windows 11 beépített keresőjét,…