Vajon mely mobilos játékok voltak a legsikeresebbek?

A mobilon való játszás egyre nagyobb teret nyer magának, ameddig régen még a GameBoyon vagy éppen PSP-n nyomta végig mindig a mászkálós vagy autóversenyzős produktumokat, addig manapság a telefonok már nagyon komoly hardverrel rendelkeznek, így ahogy a bemutatókon hirdetik, „konzol szintű” grafikát képesek nyújtani. De ha ennyire felkapott a dolog, vajon nyereséges is fejleszteni?

Nos, igen, persze ahhoz, hogy valami sok pénzt hozzon, szinte mindennek klappolnia kell. A következőkben bemutatjuk, mely játékok „hozták a legtöbb letöltést” a konyhára, a sorrendet ennek száma alapján állítottuk össze.

Flappy Bird – 50+ millió letöltés

A játék, amit szerettek utálni az emberek. Rendkívül addiktív, rendkívül egyszerű és még inkább idegesítő. Mégis tömegszámra telepítette mindenki, pedig csak annyi volt a feladat, hogy a Super Marióból ismert csövek között kellett érintéssel vezetni egy madarat. Nem volt begyorsulás, semmi, monoton, mégis izgalmas volt.

Clash of Clans – 100+ millió letöltés

A stratégiai játékoknak már régóta hatalmas rajongótábora van számítógépeken, az érintéssel való vezérlés pedig megnyitotta az utat a mobilok felé. A játék online részét rengetegen kedvelik, de offline is jól el lehet vele szórakozni, nem véletlen, hogy milliónyi készüléken megtalálható.

Plants vs. Zombies 2 – 100+ millió letöltés

A zombis téma mindig is felkapott volt, filmekben, játékokban többször előkerült. Ez a játék vidámabban fogta meg a dolgot, különféle növényekkel kellett megállítani a házunkat rohamozó élőholtakat. A folyamatos fejlesztések magával ragadták a játékosokat, nem véletlen, hogy még mindig óriási tömeg küzd az ellenségek ellen.

Sonic Dash – 200+ millió letöltés

Sok más céghez hasonlóan a SEGA is felfedezte a mobilban rejlő lehetőségeket, és a méltán híres kék sündisznót elhozta a telefonos platformra is. Nemcsak a Sonic eredeti epizódjait kapta meg a nagyérdemű, hanem egy Temple Runhoz hasonló, háromdimenziós, gyűrűgyűjtögetős verziót is, amit a mai napig imádnak a felhasználók.

Fruit Ninja – 300+ millió letöltés

Ki ne ismerné a gyümölcsdaraboló játékot, aminek már készült 3D-s és virtuális valóságot támogató verziója is. A 2012-ben megjelent game sikerességét jól mutatja, hogy állítólag Amerikában minden harmadik iPhone-ra telepítésre került már.

Angry Birds – 500+ millió letöltés

A csúszlival kilőtt madarak és a zöld disznók története aligha ismeretlen bárki számára, ez volt az egyik legelső mobilos fejlesztés, ami meghódította a világot, és igazság szerint több részt is megélt már, mint amennyire szükség lett volna. De amire a Rovio is ráérzett: a karakterek képesek eladni egy játékot, méghozzá hosszú-hosszú éveken keresztül.

Candy Crush Saga – 500+ millió letöltés

Ugyan ez csak egy egyszerű puzzle-ös játék, mégis százmillióak estek szerelembe golyóhúzogatós megoldás láttán, egyszerűsége nagyszerű, de mégis olyan olyan bonyolult feladatokat is meg kellett oldani, amire első ránézésre talán senki sem számított volna.

Temple Run – 500+ millió letöltés

A végtelen száguldás és futás felkeltette az emberek érdeklődését, fantáziát láttak abban, hogy különféle karakterekkel (eleinte csak egy sráccal) ujjmozdulatok segítségével kelljen különféle akadályokat átugrani, alácsúszva teljesíteni, közben pedig gyűjtögeni értékes nyereményeket. Mondjuk ilyen volt az előbb említett Sonic Dash is.

Pokemon Go – 750+ millió letöltés

Láttak már az olvasók telefonjukat folyamatosan bújó, közben GPS jelet kereső, utcán ijedten mászkáló embereket? Nos, ha igen, akkor ők biztosan Pokemon Góztak. A Nintendo óriási ötlete még hatalmasabb vagyont termelt a japánoknak. Ugyan a játék manapság már nem annyira folyik a csapból, mint egy éve, azért még mindig borzalmasan sokan függenek tőle a mindennapokban.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…