Az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt az új jogszabályt, amely előírja, hogy az EU-ban értékesített összes mobiltelefonon USB-C portot kell használni a vezetékes töltéshez. A javasolt szabályok, amelyekről a törvényhozók még júniusban állapodtak meg, azt jelentik, hogy az Apple-nek valószínűleg el kell távolítania a Lightning csatlakozót a telefonjairól, és át kell váltania USB-C-re. Természetesen nem kötelező, de ha folytatni kívánja a telefonok értékesítését Európában, akkor viszont muszáj lesz.

Az EU legfőbb célja az e-hulladék csökkentése. Ha több eszköz is használható ugyanazokkal a kábelekkel, akkor az EU szerint kevesebb elektronikai eszköz és töltő kerül majd kidobásra. Becslések szerint évente 11 000 tonna fel nem használt töltő kerül a szemétlerakóba, amit a tervek szerint ezek a szabályok csökkenteni fognak. Ezenkívül pénzt lehetne megtakarítani a fogyasztók számára azáltal, hogy a gyártó lehetővé teszi számukra a töltők újra felhasználását más eszközökkel kapcsolatosan. Becslések szerint ez az összeg nagyságrendileg 250 millió eurói is lehet.
Mennyi időn belül kényszerül az Apple a váltásra?
Az EU új szabályait – amelyek technikailag a „rádióberendezésekről” szóló irányelv módosítását jelentik – még hivatalosan is jóvá kell hagyni. Bár a parlament többsége megszavazta a törvényt, az elfogadását még alá kell írnia az EU Tanácsának, és közzé kell tenni az EU Hivatalos Lapjában. Ezt követően leghamarabb 20 nappal később léphet hatályba.
De még ha ez meg is történik, az olyan vállalatok, mint az Apple, továbbra is kétéves türelmi időszakot kapnak. Erre azért van szükség, hogy a plusz idővel megkönnyítsék az USB-C-re való átállást. Az Európai Parlament sajtóközleménye szerint ez azt jelenti, hogy a szabályok valószínűleg 2024 végén lépnek életbe. Hozzáteszem, ez az egész iparágra érvényes lesz, gyártótól függetlenül. Mivel az iPhone-okon 2012 óta Lightning csatlakozó van, ezért valószínűleg csak az Apple fogja megérezni a változást, a többi telefongyártóval ellentétben.
Az új telefonok megjelenését már megszokhattuk, hiszen óramű pontossággal minden évben az év második felében jelenik meg egy új Apple okostelefon. Tehát feltételezhetjük, hogy ha 2024-ben életbe lépnek az EU Parlament szabályai, akkor az iPhone 16-ot elvileg már USB-C aljzattal kapnánk a kezünkbe. Azonban ez csak spekuláció, mivel az iPhone-okat általában szeptemberben dobják piacra, és az EU jogszabályai az Európai Tanács általi hivatalos jóváhagyás után 24 hónapig nem lépnek hatályba. Ebből kiindulva az iPhone 16 piacra kerülhet közvetlenül az új szabályok hatályba lépése előtt. Ezzel a 2025-ös iPhone 17 lenne (ha az Apple folytatja a jelenlegi elnevezési konvenciót) az első olyan modell, amely USB-C-t használ a vezetékes töltéshez.

„Az új szabályok nem vonatkoznának a korábban forgalomba hozott termékekre”
Lehetséges, hogy az Apple hamarabb végrehajtja a változtatást, de a jelenlegi szabályok miatt ez számukra technikailag nem szükséges. Az Európai Parlament sajtóközleménye kifejezetten leszögezi, hogy a már forgalomban lévő készülékeket nem kell kivonni – így, ha az Apple a határidő előtt piacra dob egy Lightning-portos iPhone-t, akkor ugyanúgy tovább árulhatja a telefont. „Az új szabályok nem vonatkoznának a hatályba lépés időpontja előtt forgalomba hozott termékekre” – áll a sajtóközleményben. Ez nagy változás ahhoz képest, ahogy az Európai Parlament még júniusban megfogalmazta a szabályokat, amikor ugyanis a szóvivő azt mondta a The Verge-nek, hogy „ne legyenek a piacon olyan termékek, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak”. Ez annyit takar, hogy még mielőtt módosították volna a szabályt, ez állt benne: minden olyan eszközt, amely nem USB-C porttal működik, ki kell vonni a forgalomból. Ez elég nagy bugyutaság lett volna, persze ez csak a saját véleményem.
Ez az elnézőbb szabályozás lehetővé teszi az Apple számára, hogy 2024-ben, még az EU Parlament új szabályainak hatálybalépése előtt bejelentse és piacra dobja a Lightning porttal felszerelt iPhone 16-ot. Pletykák szerint viszont sokkal hamarabb meglépheti az USB-C-re való átállást az almás gyártó. Az Apple megbízható elemzője, Ming-Chi Kuo nemrégiben azt állította, hogy akár már 2023-ban is eszközölheti a változtatást az Apple, méghozzá az iPhone 15-tel. A Bloomberg munkatársa, Mark Gurman viszont óvatosabban közelítette meg a témát és nemrégiben arról számolt be, hogy 2023 a „legkorábbi” időpont, amikor a vállalat meglépheti a változtatásokat.
Az okostelefonokon kívül a szabályok mindenféle elektronikus eszközre vonatkoznak, beleértve a táblagépeket, fejhallgatókat, billentyűzeteket és egereket is. Ez azt jelenti, hogy az Apple-nek ki kell találnia valamilyen megoldást arra, hogy a többi eszközét is átalakítsa a leírtak szerint. A jogszabályok hatálya alá tartoznak a laptopok is, de ezek az eszközök kivételesen valamivel hosszabb végrehajtási időszakot kaptak. Ez csupán annyit tesz, hogy 2026 elejéig a laptopoknak nem kell USB-C-t használniuk a vezetékes töltéshez. Az EU szabályai azt is megjegyzik, hogy a kisméretű eszközök, mint az okosórák vagy az egészségügyi nyomkövetők mentesülnek az intézkedés alól, ha a termék kis mérete miatt nem lehetséges az USB-C aljzat használata.
Az EU termékjogszabályai csak a tagállamaiban értékesített árukra vonatkoznak, így nem kényszerítheti az Apple-t arra, hogy USB-C-re váltson a világ más részein értékesített iPhone-ok esetében. Ez azt jelenti, hogy az Apple korlátozhatja az USB-C-vel felszerelt iPhone-jait az EU piacaira, vagy akár teljesen kiléphet a régióból, ha azt akarja. De figyelembe véve az európai piac egészének méretét (a gyártó nettó árbevételének csaknem negyedét tette ki az elmúlt pénzügyi évben) az Apple arra törekszik, hogy a lehető legjobb módon oldja meg a változtatást, így biztosak lehetünk benne, hogy fogunk látni és kézben fogni USB-C-vel szerelt iPhone-t.
Ha az Apple ténylegesen el akarná kerülni, hogy C-típusú portot szereljen fel a telefonjaihoz, akkor igazából csak annyit kéne tennie, hogy csakis vezeték nélküli töltést alkalmaz a következő okostelefon generációira. A szabályok kimondják, hogy a telefonoknak USB-C-t kell használniuk a töltéshez, „amennyiben vezetékes töltéssel újratölthetők”, ami nyitva hagyja az ajtót az Apple számára, hogy teljesen eltávolítsa a vezetékes töltőportot, és felkínáljon valamiféle hipotetikus port nélküli iPhone-t. A Bloomberg arról számolt be, hogy a vállalat alkalmazottai korábban belsőleg is megvitatták ezt, bár nem világos, hogy ezek a megbeszélések kikerültek-e valaha a tervezési szakaszból. Az EU a későbbiekben hasonló szabványosítási szabályokat tervez a vezeték nélküli töltésre vonatkozóan is.

Akár technikai frissítés is lehetne az USB-C-re váltás
A jogszabályban megfogalmazottak azt jelentik, hogy az Apple nem próbálhatja megkerülni az egészet azzal, hogy USB-C töltést kínál leválasztható adapteren keresztül (emlékszünk rá ugye?), miközben továbbra is minden iPhone-t Lightning porttal lát el. Az EU jogszabályai tökéletesen leírják, hogy a C típusú USB-portnak „mindig elérhetőnek és működőképesnek kell maradnia”. A levehető adapter ebbe a megfogalmazásba nem tartozik bele.
Habár eddig az Apple ellene volt, sokat profitálhatna az USB-C-re váltásból. Az évek során az univerzális csatlakozót továbbfejlesztették, hogy támogassa az egyre nagyobb adatátviteli és töltési sebességet, az USB-IF által kiadott legújabb specifikációk pedig akár 240 W töltést és 80 Gbps adatátvitelt tesznek lehetővé. Ezzel szemben a legújabb iPhone-ok állítólag 27 W-ot képesek kipréselni töltésnél és mindössze 480 Mbps-ot az adatátvitelnél. Nem is csoda, hogy az Apple már most is bőszen használja az USB-C-t Mac és iPad termékcsaládjában.
Szabadalmaztatott szabványként a Lightning példátlan irányítást biztosított az Apple-nek telefonjai tartozékpiaca felett, de nem tartott lépést a modern kábelek specifikációival. Amikor 2012 szeptemberében az Apple bemutatta a Lightning portot az iPhone 5 mellett, Phil Schiller „a következő évtized modern csatlakozójának” nevezte. Nos, az évtized véget ért, és az EU úgy gondolja, hogy itt az ideje, hogy az Apple tovább lépjen.
techkalauz.hu – az online techmagazin