Változni fog a Dynamic Island hardvere az iPhone 15-nél

0
1121

Közeledve az iOS 17 első bemutatásához, és félúton járva az iPhone 14-es generáció idősávjában, elkerülhetetlen, hogy egyre több pletyka lásson napvilágot az ősszel debütáló, új modellekkel kapcsolatban. Korábban már hallhattunk róla, hogy az iPhone 15 Pro teljesítménye az Apple M1-es processzorának teljesítményével is vetekedhet, most pedig egy újabb hardveres változásról kaptunk infót, ami az idén debütált Dynamic Islandet érinti.

A forrás a már sokszor hitelesnek bizonyult Ming-Chi Kuo, aki arról számolt be, hogy az új telefonokban egy kicsit megváltozik majd a képernyő felső részében működő távolságérzékelő szenzor. Ennek a feladata, hogy mikor a tulajdonos a füléhez emeli a készüléket, lekapcsolja a kijelzőt, ezzel megakadályozva, hogy hívás közben például véletlenül megszakadjon a hívás.

Kuo szerint az eddigi 1380 nm-es szenzor helyét egy 980 nm hullámhosszon működő verzió veszi át, a kisebb érték azonban ez esetben nem jelent visszalépést. Az elemző forrásai szerint a felhasználók ebből aligha vesznek majd észre bármit is, az Apple-nek viszont anyagilag megéri váltani.

techkalauz.hu – az online techmagazin

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét