Végre! Megérkezett a Nike FuelBand Android alkalmazás

2012-ben vált elérhetővé a Nike FuelBand, de a készítők fejében akkor csak az iOS kapott szerepet. Az azóta eltelt években az egészség centrikus körök szinte folyamatosan ostromolták a fitnesz kiegészítőket gyártó óriást, hogy könyörüljön meg a robotos platformot használó társaikat és tegye számukra is elérhetővé az eszköz alkalmazását. Erre most már lehetőség van. Viszont, néhány dologról tudnia kell a felhasználóknak: az ajánlott operációs rendszer legalább Android 4.3, vagy ennél újabb. Ami viszont kicsit aggasztóbb, hogy a hivatalos közlemény szerint elsősorban olyan okostelefonokra sikerült optimaliználni a FuelBand-et, mint a Galaxy S5, S4, S3, Nexus 5, HTC One és a Moto X. Ez mit is jelent pontosan? Egyelőre sajnos nem tudjuk.

Végre! Megérkezett a Nike FuelBand Android alkalmazás

Viszont, érdemes tágabb perspektívából is vizsgálni a történetet: nincs két hete, hogy a Nike bejelentette, hogy nem fogja túlságosan erőltetni a FuelBand értékesítését – legalábbis iOS alatt. Akkor sok forrás annak a feltételezésnek adott hangot, hogy az Apple állhat a döntés hátterében, aki bizonyos tekintetben versenytársat lát a közeljövőben megjelenő okosórájával szemben a Nike FuelBand-jében. Az, hogy a Nike több, mint két év után végre elmozdult Android-os irányba szinte egyértelmű jelzés, hogy az Apple valóban takarítani kíván a saját berkekben, az iWatch előtt, a Nike számára pedig érdemes eljött az idő, hogy alternatív bevételek után nézzen.

Forrás: http://www.theverge.com/2014/6/17/5818566/nike-releases-fuelband-app-for-android

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
Kép: Neowin
2026.08.11.
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
A Microsoft Edge hamarosan Apple ID-val is szinkronizálható lesz – a…
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
Kép: Neowin
2026.08.11.
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
A Microsoft bemutatta MAI-Image-2.6 modelljét, amely az Arena ranglistán a második…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
Kép: TechRadar
2026.08.10.
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
A Synology bemutatta a DiskStation neo+ sorozatot: négy új NAS-eszköz ugyanazon…
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
Kép: Neowin
2026.08.10.
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
A Microsoft reagált a kritikákra: hamarosan adminisztrátori vezérlők és önálló eltávolítási…
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
Illusztráció: AI-generált kép
2026.08.10.
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
A Microsoft megerősítette: a Planner teljesen megújult felhasználói felülete 2026 szeptemberétől…